Milyenek a csehek?

Aszondja Karesz, rizlingszilvánival töltött söröskorsójával hadonászva: – Figyelsz? – aszondja. – Én csak annyit akarok neked mondani, hogy a csehek – háát, szóval – –

 

Megmondhatom neked az őszinteséget? Én nem tudom, hogy az micsoda egy nép? Jó, tudom: szláv nép, meg Prága a fővárosuk, meg csehül hablatyolnak, knédlit esznek – ezt tudom, mert tanultam, még mint gyerek, meg láttam is a két szememmel. De hogy AMÚGY! Rendbe, nem akarok én senkire rosszat mondani, mer nem is az az ember vagyok – de egy biztos: nem olyan emberek azok, mint mink! Hanem másmilyen emberek.

Például így a szokásokba. Ugye: a magyar embernek megvannak a rendes MAGYAR szokásai. Azoknak meg?! Most részletezzem?

Én amúgy voltam Prágába is, megnéztem magamnak – most mit mondjak? Egy pici Budapest. Kimondhatom őszintén? Nem egy nagy szám! Ilyen üzemi jutalomútra vittek el – na oké, gyerünk akkor! De nem voltam túlságosan oda. Nagy csomó templom – de hát én templomos nem vagyok, mit kezdjek a templomaikkal? Budai oldal, pesti oldal, a kettő közt egy kis Duna-utánzat, de akkorka csak, hogy elfakadok sírva a honvágytól! Meg hidak. Károlyhíd – én Istenem! Egy öreg kis valami! Nincsen abba semmi modernség! Hogy minálunk az Ecserin lenne a helye, az ócskásnál! Ha odarakod az Erzsébet-híd mellé, hát rosszul leszel! És akkor hozzá: az egész három nap alatt egy ehető pörkölthöz nem lehetett hozzájutni. Ilyen kis mindenfélével leöntött szelet zsömle, kicsi káposztával, az volt a kaja – neem, gyerekek, hagyjuk ezt, gyerünk hamar haza! Ami meg már direkt idegtépő volt, hogy mindenütt csak uvága, uvága, blablablabla – na, és akkor értsél belőle valamit! Ezt aztán már végképp nem bírom fölfogni: mér nem lehet rendesen, MAGYARUL kimondani, hogy na ez szék, ez asztal, ez söröskorsó, minek kell helyette – óó, teremtőm – – Mer oké: a németek is németül beszélnek, a franciák is franciául, nem magyarul, elég baj, most mit csináljak – de hogy CSEHÜL?!

Volt pár év, amikor a csehek is ide jártak a Balatonra, itt áztatta a seggit az egész baráti Csehszlovákia. Énfelőlem jöjjenek, hát őnekik se tengerük, se Balatonjuk, szegények – ezt én megértem, és ezmiatt még nem vetem meg őket. Nade már annyira ment ez a dolog, hogy akkoriba már nem is magyar tengernek, hanem csak magyar-csehszlovák tengernek hívtuk a Balatont! És pont akkor kellett kitalálni a feleségemnek, hogy na gyerünk már le Aligára egy hétre. Rendbe, nem bánom – hát reméltem belőle egy kis kikapcsolódást magamnak is. De a vége az lett, hogy csak a fene evett egyfolytába – a csehek végett. Hát egy nagy húsleves csehszlovákokból! Nem azt mondom, volt ott egy pár jóseggű csaj csehszlovákba is – de hát mi az Istent kezdjek vele: csehszlovákul beszél! Hogy akár hiszed, akár nem, én egész héten át minden éjjel a feleségemmel háltam! Ennyi vót nekem a Balaton – a csehek végett!

Nem innánk még valamit? Énnekem rizlingszilvánit – –

Vagy vegyük csak a kultúrájukat: háát, már megbocsáss – – Elhurcolt a feleségem moziba. Cseh film: valami sörgyári izé-mizé. Nagy szám! Jó, végigültem, fegyelmezetten. És akkor mi a poén? Hát az a poén, hogy az anyja a rendezőnek, vagy az írónak, vagy kinek: ünnepélyesen kiissza egyhajtásra a korsó sört! De figyelj: Isten az anyám, nagyobb korsó volt, mint ez itt! Hát kérdem én: most ettől hatódjak meg?? Először is ugye: a magyar ember BORT iszik. A sört én soha nem tartottam semminek! D a másik meg: hát az ÉDES ANYJÁRÓL van szó! Figyelj már: énnekem az anyai nagynénim, az ivott. Alkoholista volt, na – előfordul az ilyen! Hozzá meg még: pálinkát ivott. De rendesen! Nincs ezen mit szépíteni, meg nem is él már az öreglány, elmondom én teneked őszintén: piált Böske néni, de keményen! De azér megbocsásson a Világ: hogy valaki evvel HENCEGJEN?! Én szerintem magyar ember az ilyet nem hogy kiteszi az ablakba, de TAGDJA, a vérpadig! Mií, hogy az ÉN ANYÁM, hogy IVOTT?! Te piszokházi szar, HAZUDSZ! A beledet lököm a kutyáknak, ha mégegyszer az én Édes Anyámat a mocskos szájadra veszed!

Vagy ott van például az irodalmuk. Mer ne nézzél már parasztnak, ismerem azér én a betűket! Vagy legtöbbet legalábbis. Szóval olvasgatok ókor, mer kíváncsi vagyok: na nézzük, mi újság a szomszédba. És, hát itt van ugye ez a Svejk, vagy minek hívják a derék katonájukat. Aki végigkacsázik a világháborún, a két ballábával minden macskaszarba belelép – ennyi. Szép, szép, és nem állítom, hogy nem röhögtem rajta – de hát azér, hogy ez legyen nekik a nagy nemzeti micsodájuk, amitől el kell ájulni?? Hát csak próbáljuk meg odarakni petőfi mellé! “Egy gondolat bánt engemet, ágyba, párnák közt halni meg! Talpra magyar, hí a haza, rabok legyünk vagy szabadok”, satöbbi – és mellette a Svejk. Uram Atyám!

Na, háét ezt magyarázom neked, más, MÁSfajta nép az, nem olyan, mint a miénk! Másfajta érzelem, másfajta erkölcs, más nívó!

Meg figyeld csak meg a történelmüket – micsoda egy történelem az! Ezeket is mindig akkor ette a fene, amikor nem kellett volna! Amikor meg kellett volna,: akkor meg kushadtak. Ugye, mikor mink idejöttünk, ők szépen megpucoltak az Árpád apánk elől – hát még szép. De utána meg csak egyfolytába keverték a szart, de végig! Kezdve már a Husz Jánosukkal, akinek nem volt jó ez a római katolikus vallás – hát ha minekünk jó volt, őnekik mér nem volt jó? Most csak kérdezlek! No, a Mátyás király el is akarta foglalni őket is – és az kelletett volna, pontosan az: Magyarországhoz csatolni az egészet, kész, pász! Csak ugye közbejött a török – a csehek meg röhögtek a markukba. Haj, ha a Mohácsi Vészt mink nyertük volna meg, utána jaj de szépen megfingattuk volna a cseheket is, édes jó Istenem!

LETTEK UTÁNA A Habsburgok, a német – na: hát a jó katonákat ki adta a hazának akkor is, az életünket meg a vérünket, mink, vagy tán ők? A hős Haidk-huszárok csehek voltak talán? Vagy hallottál te olyat egyáltalán, hogy “csehszlovák katona”? Mer én még nem! Negyvennyócba azután, amikor mink olyan szépen kiálltunk a szabadságér, küzdöttünk némettel, küzdöttünk orosszal, véreztünk – hol voltak a csehek? Kussoltak. Mer ők nem azt akarták, hogy Osztrák-Magyar Monarkia legyen, ők inkább Osztrák-Cse Monarkiát szerettek volna! Ahol a magyar csak olyan kis harmadik! Aztán a végin csak mink lettünk a dualizmusba a másodikak, nem ők, hehe – –

Jött akkor az első háború, megin harcolni kellett – a csehek nem megin csak lapítottak? Igen, mer inkább el akarták veszíteni a háborút! Miér? Hát hogy megnyerjék! Meg is nyerték – –

De jó, mondjuk hát mindenkinek olyan történelme van, amilyen történik vele. Meg nem is azt emlegetem fel, hogy Trianonba elvették a hazámnak majd a felit, habár az az igazság, hogy ezen se egészen vagyok még túl – hanem hát figyelj: amikor mink megcsináltuk a forradalmat meg a Tanácsköztársaságot, mit csináltak azalatt a csehek? Hátbatámadták a magyart. Mer az egy olyan nép! A Szovjetunióba meg, amikor a Lenin alatt a sok tízezer magyar hadifogoly hősiesen harcolt a proletárdiktatúráér, kikkel találtuk szembe magunkat megin? A csehekkel, haverom, a csehekkel! Mer őnekik nem volt jó az internacionalista szocializmus!

Érted most már? Vagy soroljam még? Jött akkor emez a világháború, a második, amibe a magyar katona olyan bátran helytállva védte az ezeréves trianoni határainkat a Donnál, hogy még Kassát is visszakaptuk érte a németektől – és a csehek megin sehol. Mer még hadseregük se volt! Mer inkább hagyták, hogy a németek leszereljék őket, csakhogy ne kelljen a frontra menni! Még mondjuk a szlovákok valamennyire, na azok igen, azok be is vezették a fasizmsut egy időre – úgyhogy így akkor vissza is lett nekik csatolva Kassa. Jó, mondjuk utána már a szocializmust építették ők is, ugyanúgy, ahogyan mink, ha olyan nagyon sokra ők se jutottak vele –

Hanem akkor jött az ötvenhat. Amikor ez a kicsi magyar nép olyan rettentő szépen kitett magáér, hogy az egész Világ összecsapta a tenyerit – és emlékezzél haverom, hogy mit szóltak akkor a csehek? Hát azt szólták, hogy küldték a Kádárnak a három vagon gumibotot, hogy avval verje a magyart! Ennyi volt a csehszlovákoknak a szavuk ötvenhatba. Három VAGON gumibot! – hát tudom nagyon, mer én is ott voltam Rákosrendezőn, amikor pakoltuk ás a szerelvényből a teherautókba a tengersok príma csehszlovák gumibotot, evvel a két dolgos kezemmel hordtam én is a ládákat!

Na, jött akkor ugye hatvannyóc. Izgultunk, nem mondom, mégis, most mi jön ki ebből – hát aztán kijött ami kijött. Ahogy én már sejtettem is. Tartalékos honvéd voltam, augusztus 20-án berántottak, gyerünk hamar, fegyverbe, na, mondom, hát ennyi volt az egész, fújhatják a csehek is az emberarcú hogyishívjákot! Volt ott velünk egy kis csepeli fiú, egy vékonyka szerszámkészítő – ahogy beöltözünk, rájön a hoppáré. Hogy ő nem megy! Nem is az, hogy bemajrézott, nem: hanem hát hogy ő egy ilyen szemétládaságba nem vesz részt! De csak úgy rázta az ideg, szabályosan!

Okos kölök vagy pajtás – mondom neki -, szóval hát te nem jössz. Hanem inkább önként jelentkezel főbelövésre! Nézz már végig a ruhádon – mondom neki -, katona vagy, vagy micsoda vagy? Hát akkor?! Meg – mondom -, még egyet súgok neked kiskomám. Mer nem olyan egyszerű ám ez, ahogyan te a pici agyaddal gondolod! Figyelj énrám – mondom neki -, ha mink most ezt a hülyeséget szépen, rendbe végigcsináljuk, könnyen kijöhet belőle Kassa! Vagy legalább is Érsekújvár! Erre nem gondoltál apám?
Tudod mit szólt rá? Semmit se szólt. Csak odalépett énelém, aszt a szemembe köpött. Beleturházott az arcomba!

Nem érdekes: letöröltem, nem bántottam csórikámat, nem törtem össze érte. Hát egy idegbeteg ember, most mit csináljak vele? Meg különben is lefogtak a többiek – – Eltűnt aztán ez a csepeli gyerek, nem maradt mivelünk, elvitték kórházba vagy hová – –

Mentünk akkor. Uram Isten, látni azt a rengeteg eltaknyolt csehszlovákot! Már a határőr: sírt! Potyogott a könnye! Pííí, mondom, hát nem restelli ez magát?

– Kedves csehszlovák komám – mondom neki -, hát csak nem SÍROL? Ki látott már ilyet – egy KATONA! Nézzed: ez van – kész, jónapot. Most minek ezen így bőgni?

Mer én olyan vagyok: utálom a sírást. Pláne ha férfi sír! De még nőbe is. Ha mondjuk
a feleségem elkezdi valamiér: – Figyelj kisfiam, most vagy azonnal abbahagyod, vagy órbaverlek! Mer ezt NEM BÍROM! – Na erre abba is hagyja általába. De ha meg EMBER kezd el sírni – júúj, hát NEEM! Én szerintem MAGYAR EMBER NEM SÍR! Legföljebb a csehek. Na, hát ezek is: végig ott a falukon, ahol elhaladtunk, asszonyok, öregek, gyerekek, EMBEREK hosszú sorba – csuda tudja, énnekem valahogy jobban esett volna, ha inkább ránklőnek a padlásablakból – de nem: ezek csak bőgtek – –

Nem lett aztán semmi se Kassából, de még Érsekújvárból se, mer ugye amilyenek a ruszkik – mindegy, kár erre szót vesztegetni – –

Figyelsz, haver? Jó vagyok nálad még egy menetre? Rizlingszilváni – nem szódával, Isten őrizz, tisztán!

Na – aszondja Karesz. – Szóval csak annyit akartam kihozni ebből az egészből, hogy – hát a fene tudja – –

Mer közbe meg – –

Azon a héten én minden áldott este ott ültem a tévé előtt, de minden áldott este. Meg egyfolytába csak kapkodtam a kis rádióról a nagy rádióra, nagyról kicsire, egyik adóról a másikra, hogy melyik mond már valamit – én egész héten szünet nélkül csak arra voltam kíváncsi, hogy no hát mit ügyetlenkednek össze a csehek. Már a feleségem is útált érte, – Most nem elég, ha holnap megtudod a Nemzetből? Muszáj ÖRÖKKÉ azt a hülye dobozt nézni?! Elege volt már – hát megértem. Úgyhogy péntekre aztán ki is szaladt már a tűrésből – jövök pénteken a melóból, avval fogad:

– Figyelj – aszondja -, moziba megyünk. Vettem két jegyet!

– Jó – mondom -, de énnekem más az elgondolásom, menjél moziba inkább a gyerekkel!

– Nem lehet – aszondja -, mer tizenhat éven felüli a film!

– Oké – mondom -, hát akkor vidd el anyádat! Mer nekem más dolgom van ma este!

Ugye: százezer ember az utcán, meg KÉTszázezer, meg már HÁROMSZÁZEZER, a gumibotokat már tövig koptatták, és akkor aszondja a főkatona, hogy na ezt most már a fegyveres erők nem fogják tűrni, hanem – édes jó Istenem, hát mi lesz itt, Peking?! Jaj, akkor maradjanak otthon inkább, ne legyenek hülyék, hát – – Tisztára kiszárad az embernek a torka – –

Ani persze vágta a pofákat, a feleségem – rendbe, édes szívem, csak menjél már! A gyerek persze nekem maradt, hamar megtömt4m, ágyba dugtam, nyomás a tévéhez – –

Figyelsz, haverom? Az Istennek szórakoztatlak itt téged – érdekel egyáltalán??

Jaj Istenem!! Már amikor megláttam, hogy pezsgősüvegek, hogy feszegetik a dugót, fut a pezsgő szanaszét, a hajukba, le az aszfaltra, ott óbégat egymillió ember végig a Vacláv téren, durognak az üvegek – jaj, anyám! BÚÚÚ, hát győztek, GYŐZTÜNK?!! Énnekem olyan-de-olyan melegem lett, itt e, ITT, énnekem olyan forró lett a szívem!! Mint a pezsgő az üvegből ott Prágába, énnekem úgy szaladt ki a könny a szememből! Jaj, hát akkor ott hirtelen egy csehszlovák a kezembe kerül, hát én a seggit nyaltam volna ki! Én mint a dilinyós, estem neki a tévének, pusziltam a képernyőt, közbe a marha fejemmel még az üvegemet is fellöktem, nem is kaptam utána, itta a szőnyeg, ott egye a rosseb, igyon az is, a gyerek is előmászott, pucéran, hülyén, apu, mi van, semmi fiam, csak jujujujuj, ezt te még tényleg nem értheted, majd egyszer elmondom, eridj aludni, nem, gyere ide, meg akarlak csókolni – de énnekem úgy de úgy eleredt a könnyem, én úgy bőgtem, mint egy szaros kölyök! Nem szégyellem, mer jólesett, meg most se szégyellem, teelőtted, írj be a panaszkönyvbe, ha nem tetszik, hű basszátok meg, de szép volt, amíg élek, nem felejtem el, drágajó gyerekek, csehszlovákok – –

Haverom, jó vagyok nálad még egy eresztésre? Nehogy már megharagudj, amér egy kicsikét – állok én azér, meg mindjár rendbe leszek! Rizlingszilvánit tisztán – – Na, prosztata, vagy hogy mondják a csehek!

Published 6 October 2009
Original in Hungarian
First published by Magyar Lettre Internationale 74 (2009)

Contributed by Magyar Lettre Internationale © Csalog Zsolt / Magyar Lettre Internationale / Eurozine

PDF/PRINT

Read in: EN / HU

Published in

Read more

Cover for: Digital socialism

Digital socialism

Reimagining social democracy for the 21st century

Cover for: Disinformation, hyper-partisanship and the limits of regulation

Disinformation, hyper-partisanship and the limits of regulation

Eurozine podcast pt. 1: The changing face of the media

Cover for: Notes on the networked psyche

Notes on the networked psyche

Exploring online hyper-sensibilities

Cover for: Another media regime is possible

Another media regime is possible

From the liberal public sphere to the information commons

Cover for: Big Brother to the rescue

Big Brother to the rescue

Can artificial intelligence help in Ukraine’s fight against corruption?

Cover for: Lies, fakes and deep fakes

Lies, fakes and deep fakes

Deceptions and scams in the age of Trump

Cover for: The power of law or the law of power?

The power of law or the law of power?

Why Europe must lead the way in the governance of technology

Cover for: Interference everywhere?

Interference everywhere?

Disinformation in the EP election

Cover for: And we dream as electric sheep

And we dream as electric sheep

On humanity, sexuality and digitality

Discussion