Én itt vagyok, te hol vagy?

A huszadik század elején a szociológusok a magányosság új formáit írták le. Tönnies, Durkheim és Simmel felvázolták a szociális dezintegráció folyamatának akut veszélyeit, amelyek az anonim tömegtársadalomban egészen a társadalmi szerződés felbomlásáig vezethetnek. Az új magányosságot annak a modernizációnak a rovására írták, amely a hagyományokkal és a lojalitás kötelékeivel való szakítást kikényszerítette. Max Webert aggodalommal töltötte el a gondolat, hogy az ember a modernitás racionalizációs tendenciái alapján egy acélkemény épület foglyává válhat a társadalom valamennyi területén. A 21. század elején egészen új kép tárul elénk. Az acélkemény épület helyett megkaptuk az internetet. És úgy tűnik, mintha ez az új kommunikációs technológia egyszer s mindenkorra elűzte volna a magányosság kísértetét. Az internet azonban nemcsak új kommunikációs formákat lehetővé tevő médium, hanem önmagában is a kommunikációra irányuló felerősödött igény, kívánság, vágy terméke. Az internet esetében olyan hibrid konstrukcióról beszélhetünk, amely három tartóoszlopon nyugszik:

1. az adatok/információk új rendje1 (címszó: hipertext; példa: webes keresők – Google stb.);
2. az interakció új formáinak kialakulása (címszó: új kommunikációs platformok; példák: Myspace, Facebook);
3. a hozzáférési formák globális kiterjedése (címszó: megfizethető számítógép és handheld devices, a szerverek, csomópontok és terminálok számának megsokszorozódása).

Az internet fent említett három aspektusa először önálló technológiai felfedezések és fejlesztések eredményeként jött létre, amelyeket aztán összeolvasztottak.2 “Itt az ideje, hogy a digitális forradalmat, amely több a webkettőnél, a maga teljes súlyával ismerjük fel” – írta Frank Schirrmacher az FAZ-ben.3 Azonban nem kívánok itt belefolyni olyan véleményformálók, mint Frank Schirrmacher, Stephen Baker és Sascha Lobo kurrens s alapvető vitájába az internetről, az új adatrendezés antropológiai és politikai következményeiről, hanem kizárólag a második tartóoszlopra, a kommunikáció webkettős újraformálására fogok koncentrálni. Webkettőn a web azon “generációját” értjük, amely új interaktív és kollaboratív felhasználási módok kifejlesztésével világszerte gyökeresen megváltoztatta a kommunikációs formákat. A webkettőt szokás universal, standards-based integration platform-ként is definiálni. Az új fejlesztés döntő eleme a tömegszintű együttműködés architektúrája. Az eredeti szándék szerint katonai (USA) és tudományos (CERN) célokra feltalált kommunikációs médium az utóbbi évtizedben globális kommunikációs médiummá vált.

A technikai fejlődés története ott képes bámulatos előrelépéseket produkálni, ahol az igény és a haszon hajszálpontosan összetalálkoznak. Pontosan ez történt az internet esetében. Az internet és a mobil telekommunikáció az utóbbi évtizedben az új találmányok és piacstratégiák abszolút vezető ágazatává vált. A fejlesztés mögött álló hajtóerő nem más, mint a kommunikálás, közlés és üzenetcsere emberi alapigénye. A fenti technikai újítások és azok mindent elsöprő kereskedelmi sikere mögött tehát egy antropológiai faktor áll: az ember nemcsak társadalmiasult lény, zoón politikon, hanem mindenekelőtt közlékeny lény. Az emberek meghatározó egzisztenciális kérdése a globális médiakorszakban többé nem az: “ki vagyok én? hova vetődtem?”, hanem: “én itt vagyok, te hol vagy?” Maga a kommunikáció vált elsődleges és performatív egzisztenciális formává: blogolok, tehát vagyok. Kiváltképp a nyugati társadalmakra jellemző, hogy a saját identitásunkra vonatkozó alapvető kérdésre egyre kevésbé a kultúra, a politika vagy a vallás keretei közt születik válasz, hanem egyre inkább magában a kommunkálás médiumában. Az identitás a kommunikációs aktusokon áll vagy bukik, a kommunikáció folyamata során alakul ki és manifesztálódik.

A kognitív evolúció gondolatának teoretikusai időközben szintén magyarázattal szolgáltak a mindent lefedő, egyre inflálódó kommunikáció új trendjére. A kommunikáció szerintük eredendően emberi tulajdonság, az a mód pedig, ahogyan történik, olyan neuronális alapokon nyugszik, melyeknek az állatok ebben a formában nincsenek birtokában. Michael Tomasello tézise szerint “az emberek mélyebben “azonosulnak” a saját fajtájukbeliekkel, mint más főemlősök”. Ezzel arra a kognitív képességre utal, amely már a kisgyermekben is kifejlődik, és abban áll, hogy más emberekben meglátja a hasonló lényt, tehát az intencionális ágenst. Eredendően emberi tulajdonságnak tűnik a más emberek világába való belehelyezkedésre, az idegen szándékok megértésére és mások perspektívájának átvételére vonatkozó képesség. A gyermekek már a születésük utáni 9. és 15. hónap között elsajátítják a szociális érzékelés, a koordinált figyelem és a kommunikációs kompetencia alapjait.4 Az emberek olyan lények, akik embertársaik fejével továbbgondolkodnak, előre ismerik azok kívánságait és indítékait, és így más intelligens lényekkel álladó összehangoltságban élnek. A kommunikáció tehát ezen a biztos alapzaton nyugszik, amely a közös értelem és a megosztott szándék kölcsönös feltételezésének sűrű szövedékéből alakul ki; az interszubjektivitás és a kollektív részvétel késztetése hozza létre, függetlenül attól, hogy ezek a feltételezések az egyes konkrét esetekben ténylegesen megvalósulnak-e. Az idegtudomány ezen legújabb kutatásai egy új emberképhez vezetnek. Eszerint az ember kooperatív, theory of minddal ellátott, kommunikációra és empátiára beállított lény. Ennek az emberképnek nem a hatalom akarása, hanem a kommunikáció akarása áll a középpontjában. Ez az “egyedülálló szociokognitív képesség”, amely az embereket kommunikációra diszponálja, “először a modern homo sapiensszel jelent meg”, és Tomasello szerint ez a legfőbb ismertetőjel, amely a “megkülönbözteti a modern embert a premoderntől”.5 A fentieket tehát a következőképp lehetne összefoglalni: a kommunikációra beállított és igazított ember az internettel végre feltalálta a számára legalkalmasabb médiumot.

Az én tézisem az, hogy az internet bámulatos, és ebben a formájában előre nem látható hatással jár: az új kommunikációs körülményekkel eltörölte a magányosságot; pontosabban eddig elképzelhetetlen mértékben küzdötte le a kényszerű magányosság negatív hatásait. A kommunikáció többé már nem az, amit Karl Jaspers, Jürgen Habermas és Niklas Luhmann értettek ezen a kifejezésen. Ahhoz tehát, hogy újrafogalmazzuk a magányosságra és társiasságra vonatkozó kérdésünket, azzal kell kezdenünk, hogy közelebbről leírjuk a kommunikáció struktúrájának változását. Három lépésben teszem ezt meg.

1. A kommunikáció mediális programozása
2. A barátságprincípium univerzalitása
3. Határeltolódások magányosság és társiasság között

1. A kommunikáció mediális programozása

Az internet segítségével a kommunikáció nem véletlenül, direkt módon és spontán zajlik, hanem a technika közvetítésével, formatálva. Ez a formátum pedig nem egy személyre szabható fehér papír, hanem egy script. Egészen különböző formátumok léteznek, amelyeket technikai programozottságuk módja különböztet meg egymástól. Eltekintek most az olyan írásközpontú formátumoktól, mint az e-mail vagy a blog, hogy más kommunikációs formák felé forduljak, amelyek írást, képet és hangot integrálnak mutimediális formában. A e-maillel és a bloggal ellentétben ezeken a kommunikációs platformokon az írásbeliség szűk határok közé van szorítva; csak rövid és ultrarövid üzenetek köröznek ezeken az oldalakon.

Myspace

A Myspace művészek vagy művészjelöltek felülete, és mindenekelőtt zenekarokat, zenészeket, filmeseket és humoristákat szólít meg. A látogatók és felhasználók számára készült használati utasítás három felszólító mondatban foglalható össze. 1. Regisztrálj most, és válj részesévé a Myspace-világnak. A mediatizált kommunikációs világba csak az léphet be, aki már létrehozott magának egy profilt. Az internetes kommunikáció első parancsolata tehát a következőképpen hangzik: Alkosd meg a saját képmásodat!

Előbb ki kell találnod, fel kell szerelned és ki kell állítanod magad, csak ezután találkozhatsz másokkal. Pontosan úgy, ahogy T. S. Eliot híres versének főszereplője, Prufrock nyilatkozik a magányosságról a diffúzzá és jelentéktelenné vált modern világban:

“There will be time, there will be time
To prepare a face to meet the faces that you meet.”6

A profil elkészítésére és formálására a Myspace által előre adott formátum keretei közt szabadon nyílik lehetőség. A formátum egy kirakatra hasonlít. Ebben az esetben azonban nem babát állítunk a kirakatba, hanem saját magunkat. Ez a teljes mértékben a láthatóságra és a kiállításra berendezett kirakat ki van téve az artificialitás nyomásának. Ezért ehhez az énformáláshoz (“self-fashioning”) általában nem polgári, hanem művész- és beceneveket használnak. Tehát az optikailag kiépíthető “művészi” öninszcenírozáshoz tartozik egy név, egy kép és egy tagline, vagyis egy individuális, a felismerhetőségre alapozó minimottó. Ezt a formátumot leginkább művészek használják, hogy eladják önmagukat és terméküket. Ebből fakad a második parancsolat: Tölts fel fényképeket és videókat! A független zenei szcénát forradalmasította a kommunikáció ezen új formája. A művészek és a csoportok zenéjükkel együtt fellépési naptárukat is felteszik az oldalra.

Továbbá lehetőséget biztosítanak remélt vagy ténylegesen növekvő rajongói klubjuknak a kommunikációra, velük és egymással. Innen a harmadik parancsolat: Nézegess profilokat és találj új barátokat! Miközben a (potenciális) rajongók az új művészek (és csoportok) piacát ily módon követik, és fejlődésüket kommentálják, észrevétlenül hozzájárulnak a sikerükhöz is. Aki itt forgolódik, rajongói közösségek részévé válhat és így a közös ízlésen és érdeklődésen keresztül új barátokra lelhet.

Facebook

A Facebook sokkal több, mint a Myspace: a kommunikáció kedvéért folytatott kommunikáció multimediális platformja. Ennek a közösségnek időközben közel 600 millió tagja lett, ebből 14 millió Németországban. Itt is érvényes, hogy először a formátum előírásai szerint be kell lépni. De itt a Myspace-szel ellentétben (általában) a polgári vezeték- és keresztnevet illik használni.7

Továbbá: nem egy tisztán lehatárolt kirakatba kerül az ember, hanem a saját életére nyit ablakot. A Facebook – a digitális kommunikáció más formáival szemben – egészen új interakciós lehetőségeket kínál. Aki a profilját létrehozva bejelentkezik erre a platformra, az nemcsak személyes üzeneteket küldhet (mint az e-mail esetében), hanem online csetelhet is a címzettekkel.

A közvetlen interakció ezen mások által nem látható formája a Facebook sikerének egyik titka. A másik sikeres innováció pedig a mások által is látható “üzenőfal” (wall).

Erre az üzenőfalra mi magunk és a barátaink is fényképeket, videókat és rövid szövegeket teszünk ki, amelyekhez aztán kommentárokat fűzhetnek mindazok, akik látják. A like gomb segítségével szavak nélkül is ki tudjuk nyilvánítani tetszésünket és egyetértésünket. Annak megakadályozása érdekében, hogy a Facebook-oldalunkon azonnal ránkcseteljenek, be van építve egy láthatalanná tévő varázssüveg. Egyesek számára tehát úgy maradhatunk láthatóak, hogy mások közben nem látnak minket. Ezzel jelentős mértékben csökken a közlési és megosztási kényszer.

A láthatóság különböző fokozataival különböző intimitási szinteket építünk be a baráti körbe. A Facebook középpontjában a digitális interakció, a barátságok ápolása és új barátságok kötése áll. Egyes szimpátiák megerősödnek a közös érdeklődés és preferenciák megismerése révén. Az ízlésegyezések megismerését célzó játékok és pszichotesztek közt szerepel pl. a “filmkompatibilitási teszten” kívül többfajta “nemzetiségi teszt” is, amelynek célja, szimbolikus síkon, a felszín alatt húzódó rejtett kötelékek megmutatása: “Ugyanazon nemzet tagjai hasonlóan gondolkoznak, míg mások nem tudják követni a beszélgetésüket. Derítsd ki, te honnan is származol valójában!”

A Facebook leginkább virtuális kapcsolattartó eszközként működik a képernyőn túl is létező, valós barátságok számára. Az ismerősök valóban ismerik már egymást, vagy épp most ismerkedtek meg, és ezen a módon szeretnék ápolni és mélyíteni a kapcsolatukat, de mindenekelőtt egyet akarnak: olyan laza formában kapcsolatban maradni, amellyel ki lehet kerülni a levélpapír vagy a telefon nehézkességét. Ebben a platformban az a különlegesen vonzó és kielégítő, hogy olyan baráti társaságba kerülünk általa, amelyben képeket, filmeket és zenét oszthatunk meg, valamint ezekre gyors visszajelzést kaphatunk. Az interakció itt egyértelműen a kommunikáció elé kerül, és egy gyors és könnyű “oda-vissza” játékos formáiból táplálkozik.

A baráti kör így megalapozza, megerősíti és hitelesíti az egyéni identitás konstrukcióját: “A barátok jelentik azt a közönséget, amely a saját egzisztencia sikerét bizonyítja, és amelynek reakcióiban és életében tükröződhet.”8

Twitter

A tömegszintű együttműködés architektúrájához tartozik a globális politika színpadán a Twitter. A Twitter-rendszert nem interakcióra hozták létre, hanem az információ tömeges terjesztésére, amelynek ezt követően globális kommunikáció tárgyává kell válnia. Kvantitatív növekedése és roppant földrajzi kiterjedése az üzenetek egyéni formálásának rovására megy. Csak 140 karakterre elegendő helyet biztosít, tehát a lehetőségek ugyanolyan korlátozottak, mint a telefonos SMS-kommunikáció esetében. A Twitteren a kommunikációt témák szerint csoportosítják és “követések” szerint strukturálják. Hír- és eseményorientált, népszerűsít egyes témákat, valamint rekordsebességgel hoz létre és terjeszt el jelszavakat (mint pl. a “Stasi 2.0” vagy a “Zensursula”9). A megbeszélés alatt álló témákat egy külön jel (#, hashtag) mutatja. Azok a témák, amelyek különösen is sok kommentárt/követést/ráírást kapnak, automatikusan a globális figyelemhierarchia csúcsára tolódnak. A formátum mindent elsöprő globális sikere az internet és a mobiltelefon találkozásán alapul; a mobil, kézhezálló interface kereskedelmi sikerén keresztül pedig további lehetőségekkel bővültek az ehhez hasonló kommunikációs formák és tagságok. Ahogy azt a 2009-es iráni választások után kitört lázadás esetében láthattuk, a platform informális hírhálózatként tud működni ott, ahol az állami cenzúra gátolja a kommunikációs csatornákat.10 Kollektív akciók új, kreatív formáihoz is jelentősen hozzájárulnak a közösségi hálók. “Pl. egy flashmob alkalmával bizonyos mennyiségű ember a közösségi média segítségével vagy e-mailben találkozót beszél meg egy nyilvános helyen, hogy ott levezessenek egy rövid, gyakran szürreálisnak tűnő akciót.” Ám gyorsan elpárolgott a remény, hogy a “digitális ellenzékiek” ezzel egy lopakodó forradalom békés fegyverét tartanák a kezükben: “hálózataikat megszűrte egy reménytelenül megkeseredett államhatalom, és ettől fogva nyilvános félelmet terjesztett.”11 Annak ellenére, hogy a Twitter használata sokak esetében biztonsági problémákhoz vezethet, mégis a demokratizálódás egy új médiumával állunk szemben, amely lehetőséget biztosít a nyilvános hozzászólásra. Aki bejelentkezik, hangot nyer, még ha a világ minden pontjáról érkező közbeszólások áttekinthetetlen tömegében is. A Facebooktól eltérően a Twitter esetében nem a minőség, hanem a mennyiség számít. Obama elnök az első következetes internet-politikus, aki szisztematikusan használ minden kommunikációs platformot (Myspace, Facebook, Twitter). Aki Obama Twitter-oldalán beáll a rajongók sorába vagy kommentálja az elnök fellépéseit és döntéseit, az bár egyedül teszi ezt, mégis általában 21 ezer társával együtt. Hasonló a helyzet a tv-sztárok esetében, akiket – mint pl. Harald Schmidtet – tízmilliók követnek. Ez a tömeg nem amorf és nem is anonim, hiszen individuális, személyes kommunikációs aktusokból áll akkor is, ha ezek az atomok roppant számuk következtében átláthatatlanokká válnak.

A Twitter nem teszi lehetővé a direkt visszajelzéseket vagy az elmélyült eszmecserét – mindenki egymás mellett kommunikál lelkesen. Nyilvánvalóan fontosabb maga az önkifejezés, mint hogy válasz is érkezzen. Elsősorban direkt interakció nélküli verbális részvételről van szó, vagyis a bevonódás és a közreműködés lehetőségéről.

Chatroulette

A Twitter extrém ellenpárjaként szeretnék ehelyütt röviden utalni egy különleges kommunikációs platformra; egy orosz fiatalember találta fel. Időközben a világ minden pontjáról milliók vesznek részt az általa kitalált játékban. A Chatroulette esetében olyan platformra érkezünk, amely egy véletlengenerátor segítségével azonnal összeköt egy, a világ bármely pontján éppen ugyanebbe a játékba bejelentkezett személlyel. Az ily módon összejött pár aztán úgy cseveghet egymással, mintha a metrón ülnének egymással szemben. Ami azonban a metrón – ahol általában csendben ülünk az idegenek közt – senkinek nem jutna eszébe, vagyis hogy céltalan beszélgetést kezdeményezzen egy idegennel, az a digitális világban trendivé válik.12 Divatossá vált a játék házibulikon; a buliba meghívott vendégek, akik a valós jelenlét feltételei között kommunikálnak, így a föld bármely pontján található ismeretlenekkel bővíthetik a meghívottak listáját. És ha belefáradunk a velünk szemben ülővel folytatott csetelésbe, szabadon elkattinthatunk – olyan kiváltság ez, amelynek a való életben eddig nincs hatékony megfelelője.

2. A barátságprincípium univerzalitása

A digitálisan támogatott kommunikáció időközben világszerte meggyökeresedett. Életszükségletté, életkiteljesítéssé, szabadidős tevékenységgé, geggé, trenddé vált. Az internetes kommunikáció mindekelőtt barátok gyűjtésében valósul meg.

A Myspace-en keresztül átlagosan 5000 baráttal kommunikálhatunk, akikkel azonban soha nem találkozunk, a Facebookon 50 és 500 között mozog ez a szám, amely viszont magában foglal egy kisebb kört: velük napi kapcsolatban vagyunk. A számok láttán felmerül a kérdés: mennyi minőség rejlik a mennyiségben? Kísértésbe esünk, hogy a modernitás egy másik híres magány-költeményét átírjuk:

Szeme az üzenetek futásába veszve
úgy kimerült, hogy már semmit se lát.
Úgy érzi, mintha barát ezernyi lenne
s ezer barát mögött nem lenne világ.13

Hogy ebben a nyugtalanító egyformaságban el tudjuk választani az ocsút a tiszta búzától, különböző trükkök fejlődtek ki. Van olyan, aki kiveszi a születési dátumát a profiljából, hogy a jókívánságok a jeles nap tiszteletére a barátai szívéből, azaz emlékezetéből jöjjenek. Találkoztam olyannal, aki 1905.01.01-re állította a születési dátumát, és mindenkit töröl a “barátai” sorából, aki ehhez a dátumhoz igazodva gratulál neki. Ezen a módon láthatatlan határok húzhatóak a félnyilvános kommunikáción belül. Bosszantóak lehetnek persze a “hivatásos barátok”, akik tolakodásukkal és buzgóságukkal mennek mások idegeire. De egyéb jó okok is léteznek a “barátságok” korlátozására.

Például nem jó a munkahelyi főnökünkkel a Facebookon összebarátkozni és láthatóvá tenni előtte az oldalunkat; a munkahelyi hierarchia csak zavarja az egymással bizalmas viszonyban lévők közti szabad kommunikációt, amelyet a lehető leginkább függetleníteni kell a társadalmi kontrolltól és a kémkedés veszélyétől.

Az internetes kommunikáció a barátok világát teremti meg. Az ellenségeskedés szemmelláthatóan kiszorul innen. “Barátok jelölnek meg” bennünket igen nagy számban – e megjelöléseket a “netikett” szabályai szerint nem nagyon utasítatjuk vissza, legfeljebb megválaszolatlanul hagyhatjuk őket. Míg a politika világát Carl Schmitt szerint ellenség és barát között húzódó határvonal strukturálja, addig az internetes kommunikáció tere az univerzális barátság paradicsoma. Az interneten az asszociáció disszociáció nélkül történik, a barátok világában élhetünk, ellenségek nélkül.14 A barátság strukturális megfelelője a hálózatba kapcsolódás, a becsekkolás, a link: ezen a monoton műveleten alapul az egész webkettő.

Vajon annak az új világtársadalomnak az operacionális alapjait látjuk magunk előtt, amelyről a futurista szociológusok beszéltek? A Facebook nem egyformán támogatja és közvetíti a barátságokat a világtársadalomban, hanem elsősorban élmény- és szórakozás-társadalmat teremt. Ami ezt a globális szinten növekvő kommunikációs rendszert megbízhatóan mozgásban tartja, nem más, mint alapvető emberi érzelem: kíváncsiak vagyunk, hallani, látni, tapasztalni akarunk valamit, tartozni akarunk valahová, figyelmet akarunk magunknak, meg akarjuk osztani egymással az érdekes dolgokat. De mindez közelebbről nézve nemcsak szabadidős, hanem létfontosságú tevékenység is. A kiesés ebből a világból sokak számára egyet jelentene a szociális halállal. A Facebook feltalálója, Marc Zuckerberg, ismételten hangsúlyozta a társasági létezést elősegítő alapfunkciót. Szeretné “nyitottabbá tenni a világot és kapcsolatokat létesíteni”; különösen az ellenséges politikai csoportok közti barátságteremtéssel remél hozzájárulni a világbékéhez: “Nehezebb úgy lőni valakire, ha az illetővel személyes kapcsolatban állunk; nehezebb úgy gyűlölni valakit, hogy láttuk a képeket a gyermekeiről.”15

Majd meglátjuk, hogy a Facebook valóban hozzájárul-e a világbékéhez. Az viszont már ma is bizonyos, hogy jelentős mértékben hozzájárul a fogyasztás és a kereskedelmi forgalom növekedéséhez. A vállalkozás értékét jelenleg 50 milliárd dollárra taksálják. 2011 elején egy amerikai bank 500 milliót invesztált a Facebookba. Ezzel az alapító Zuckerberg egy éjszaka alatt megduplázta a vagyonát, a cselekvési szabadságát viszont a gazdaságra ruházta. Az elsősorban társadalmi és a nyíltan kereskedelmi vállalkozás között húzódó elválasztóvonal már 2008-ban eltűnt, amikor is a Facebook össze lett linkelve az egész internettel.16 Ez a változás súlyos következményeket vont maga után: a barátokból ügyfelek lettek. A like-gombok segítségével – kattintás, amellyel az interneten megjelenő bárminemű termék iránt érzett tetszésemet kifejezhetem – a Facebook-profilok automatikusan olyan oldalakká változnak, amelyeken potenciális vásárlók kölcsönösen tudnak egymásnak termékeket ajánlani, aminek következtében még tökéletesebben lehet őket az ízlésüknek megfelelő termékajánlatokkal bombázni. Mindegy, hogy a sok barát ezt akarja vagy sem, észreveszi vagy sem: az internettel történt összelinkelés miatt a Facebook észrevétlenül beágyazódott a világkereskedelembe. Súlyos krízisbe sodorta a Facebook sikerét Zuckerberg elhamarkodott ítélete, miszerint a magánszféra ideje lejárt. Hiszen az oldal nem az exhibicionizmus, sem pedig a fogyasztás feltétlen vágyára alapoz, hanem a különböző fokozatú intimitások ügyes kalkulációjára. A biztonsági rések és a felhasználói profilok ellen intézett támadások veszélyeztetik ezt a törékeny rendszert, amennyiben a közösségi kommunikációt kívülállók számára szánt stratégiai információáramlássá változtatják.17

De térjünk csak vissza a barátság témájához. Ha pontosabban szeretnénk tudni, mit értenek barátságon a neten, elég megnéznünk azokat a definíciókat, amelyek az egyik kompatibilitási tesztben jelennek meg:

A hét definíció közül csak az utolsó kettő vezet be olyan kategóriákat, mint a “bizalom” vagy “támasz a nehéz időkben”. Ez a dimenzió – amennyire az én felszínes ismereteimből kiderül – a Facebook-kommunikációban inkább alulfejlettnek tűnik. Ha problémák adódnak az életben, akkor, úgy látszik, máshol kell megoldani azokat, és nem a Facebook-oldalakon.18

3. Határeltolódások a magányosság és a társas érintkezés között

A kommunikációs társadalom fenti elektronikus feltételei között tehát igazából senki nem lehet magányos. Mindazok, akik úgy érzik, hogy észre sem veszi vagy kirekeszti őket a környezetük, az interneten találhatnak maguknak beszélgetőpartnereket. Ezzel jó idők köszöntöttek a különcökre, csodabogarakra, agglegényekre, stréberekre vagy bárhogy is nevezzük a notórius magányos harcosokat. Ez ugyanúgy érvényes a perverziók különböző fajtáira is. Vegyünk mondjuk egy olyan személyt, akinek az a kívánsága, hogy egy másik ember elfogyassza. Ehhez az internet segítségével biztosan talál partnert. Azonban ha az ilyen extrém esetektől eltekintünk, bátran állíthatjuk, hogy az internetes kommunikáció segítségével jelentősen csökkent a társadalmi komformitás nyomása, a kívülálló karaktere pedig felértékelődött a digitális korban. Ezt a “nerd” példáján szeretném bemutatni, amely a legjobb úton halad afelé, hogy társadalmi nyűgből egyfajta hőssé váljon. A New Oxford American Dictionary a “nerd”-nek két, egymással ellentétes jelentését adja meg:

– bolond, megvetendő személy, akiből hiányoznak a szociális képességek vagy pedig unalmasan stréber: ő az a fajta “nerd”, aki még sosem kért fel egy lányt táncolni.
– egy bizonyos műszaki tudomány vagy szakma intelligens, önálló gondolkodású szakértője: egymaga átalakította a számítógépes “nerd” imidzsét az okos hős imidzsévé.

A fenti példamondatok magukért beszélnek: egy idegesítő, mellékes figurából szívesen látott, kompetens embertárs lett.

A kommunikációs vágy és a kommunikációs gyakorlat egyértelmű evidenciája ellenére a magányosság témája még most sem került le az asztalról. Az internet megteremtette a kommunikáció és a társadalmiasodás új lehetőségeinek végtelen terét, de ezzel egyidejűleg – mellékesen – létrehozta a magányosság új formáit is. A magányos ember új típusát jelentik az ámokfutók, akik az elmúlt évtizedben megfosztották az iskolákat és egyetemeket a biztonságtól. Ebben az esetben olyan frusztrált magányosokról van szó, akik erőszakkal fordulnak az őket kiközösítők ellen. A kortárs csoportban történő társadalmi integráció és elismerés iránti vágy megtagadása felett érzett frusztrációt és elkeseredést nyilvánvalóan nem tudták kompenzálni a digitális közösségi élet új lehetőségei sem. A csoporthoz tartozás kívánságának másik oldala a düh és az erőszak kitörése, amely az ámokfutó alakjában ölt testet és töltődik meg katasztrofális tartalommal. Az efféle erőszakos kitörésekhez pedig pont a digitális képvilágból veszi a forgatókönyvet; megtalálhatja a számítógépes játékok ego-shooter-einek perspektívájában.

Ha a magányosság új formáiról beszélünk, akkor különösen arra a korcsoportra kell a figyelmet fordítani, akik közül a fenti kommunikációs eszközök felhasználóinak legnagyobb része kikerül. E kommunikáció ökonómiájához nemcsak a figyelem, de az idő is hozzátartozik. Sok felhasználónál egész nap nyitva a Facebook-ablak. Bármivel is foglalkozzon, ott zajlanak mellette azok a mozgások, amelyeket egyidejűleg folyamatosan követ. Ennek célja az lenne, hogy gazdagítsa az életet, amely ettől érdekesebb és meglepetéstelibb lesz. És mivel a Facebook esetében a virtuális és valóságos világ határa folyamatosan mozog, a médium túlzott használata sem vezet feltétlenül a világtól való elidegenedéshez.

Mindez a szerepjátékok és számítógépes játékok esetében egészen másképp néz ki. Amióta a számítógépes játékok világát összeköti egy új kommunikációs platform – amelyen keresztül a játékosok kölcsönösen figyelhetik egymást játék közben és beszélgethetnek a játék folyásáról -, a játékosok viszonyai ismét drámaian megváltoztak. Különösen a 15-35 éves korosztály az, amely sokat áldoz a szórakozás és kommunikáció ezen fajtáira, és akár túlzásokba is esik. Messze ők a legfizetőképesebbek, ha a fizetőeszköz az idő; az internethasználók 5-10%-a tölt a hálón heti 38 óránál többet, ami jelentős hatással van az életükre.19 Ezeken a fogyasztókon áll vagy bukik a játékok jelentős bevételt hozó és világszerte növekvő piaca. A játéktervezők és gyártók szoftverpiaca mellett időközben kialakult egy mellékpiac is, amelyen virtuális tárgyak és avatarok adásvétele zajlik az eBay-en keresztül. Az itt befektetett idő bizonyos körülmények között kemény bankókban fizetődik ki, ami tovább hajtja a játékösztönt, de új hierarchiát is teremt: már nem játszunk, hanem eljátszatunk valamit.

Ekképpen a fiatalok egyre gyakrabban a virtuális világban építik fel életük középpontját. Aki beszáll a FarmVille nevű játékba, ahol új barátokkal együtt egy farmot kell felépíteni és ellátni, jelentős kötelezettségeket és kötelékeket vállal: az elültetett krumplik kiszáradnak, ha nem locsolják őket rendszeresen, és ha nem a megfelelő időben takarítják be őket. Még kidolgozottabb a World of Warcraft, amely a szó legszorosabb értelmében “játék határok nélkül”; határok nélkül egyrészt, mert világméretű interakció zajlik a játékosok között: ha belépünk a játékba, máris 11 millió játékossal léptünk szövetségre; másrészt pedig a játék időbeli kiterjedése miatt. A játék alcíme: “Nem egy játék, hanem a világ!” Ebbe a világba úgy lehet beszállni, ha megvásároljuk a szoftvert, és aláírjuk a játékszabályokat, amelyhez egy csalásellenes program is tartozik. Viszont nincsen szabályszerű kilépés, mint más játékoknál, amelyeknek világos iránya és egyértelmű célja van – kezdve a Ki nevet a végén?-től egészen a futballig. Ezért ezek a számítógépes játékok jobban hasonlítanak egy vallásra vagy szektára, amelyet – a neoplatonikus ranglétrák sémája szerint – a tudáskompetenciák progresszív megszerzése, illetve a becsvágy és a megbecsülés látható jeleinek rendszere strukturál, ahogy történik ez pl. a szabadkőműves páholyok vagy a szcientológiai szekta esetében. Az a számítógépes játék tehát, amelynek nincs “természetes” vége, párhuzamosan kezd létezni az élettel, míg végül az lesz maga az élet – mint állandó, online életforma.

Statisztikailag nyomon követhetetlenül, de egyre nő azon fiatalok száma, akik kiszállnak társadalmi életükből, abbahagyják az iskolát, megszakítják tanulmányaikat, hogy teljesen elmerüljenek ebben a világban. Egyesek három éven át ki sem jönnek a szobájukból, mások kiszáradásban halnak meg, mert nem képesek inni. A játékosok, fiktív személyiségük vagy avatarjuk állandó fejlesztése során, amelybe fantáziát, időt, erőt és találékonyságot fektettek, erős és mind erősebb köteléket alakítanak ki ezzel a másik világgal, amelyben lassan, de biztosan elsüllyednek. Az élet ennek folytán mindinkább az internet második világában átélt kalandokra korlátozódik. A netes közösség, amely kialakul körülöttük, egyfajta családdá válik. Ebben a másik világban nincs többé szükség komplikált reflexióra, és egyáltalán nincs szükség olyan döntésekre, mint a való életben, csakis minden erejük és találékonyságuk virtuális bevetésére, a jó érdekében, a gonosz ellen. A megerősítés és elismerés ezen forrásának, illetve a játékok emocionális erejének és a játékostársak lelki összehangoltságának fényében elhalványulnak a valós életbeli kapcsolatok és barátságok; egyre jobban elsorvadnak, egészen addig, amíg már nem lehetséges többé az itt és mostba való visszatérés. Onnantól kezdve a játék nem játék többé, hanem önként befejezhetetlen drogmámor.

Összefoglalás

Az internet kiépülése révén elképzelhetetlen mértékben megsokszorozódott a hozzáférhető információk tömege. Akinek van személyi számítógépe és vezeték nélküli internethozzáférése, manapság tetszőleges enciklopédikus információhoz, egész könyvtárakhoz és archívumokhoz férhet hozzá. Ugyanakkor az internet puszta információforrásból mindinkább kommunikációs eszközzé avanzsált. A kíváncsiság ösztönénél és az információigénynél nem kevésbé erős az az antropológiai eredetű kommunikációs és információs ösztön, melynek számára a digitális közösségi hálók egészen új táplálékot jelentenek. Az emberek nyilvánvalóan módfelett közlékeny lények. Tovább akarják adni tapasztalataikat, és preferenciáikat meg akarják osztani másokkal; kinyújtott kézzel élnek, keresve a másik kezet, amelyet megrázhatnak. Az interneten a felhasználók mindenhol közösségi hálókkal vannak körülvéve, és éjjel-nappal adott a lehetőség számukra, hogy lélekben rokonokkal érzésekről, gondolatokról és tapasztalatokról társalogjanak. A magányosság ama formái, melyek az interakció és a kommunikáció hiányából fakadnak, ezzel messzemenőkig visszaszorulnak. Eközben egyre több ember él ezekkel a lehetőségekkel. “Az online hálózatok létszáma csakis országméretekben elgondolható.” Több mint 734 millió ember veszi igénybe az ilyen közösségi hálózatokat.20 Amire az internet kiválóan képes, az a kapcsolatteremtés; ám a kapcsolatteremtés még nem garantál elmélyülést. Ahhoz a kapcsolat további, kiegészítő csatornákon való futtatására és ápolására van szükség. Ezért egyre gyakrabban élünk olyan paradox formulákkal, mint “intim idegenség” avagy “anonim barátságok”, annak érdekében, hogy le tudjuk írni az új társulási formákat az interneten.

Az olyan írásalapú kommunikációs formák mellett, mint az e-mail vagy a blog, a nonverbális kapcsolat és kommunikáció egyre nagyobb szerepet játszik. Az új információs formák egyre játékosabbak, és arra valók, hogy rokonszenveket szilárdítsanak meg, összehozzák az egy húron pendülőket, és megújítsák a fatikus kapcsolatot. A webkettő a médiakorszak két kommunikációs trendjét mutatja meg: a globális témákban való informális részvételt, és a személyes interakció játékos felépítését, amely a nem kereskedelmi célú időtöltés új forrása a barátság társadalmában. Nem szabad ugyanakkor elfelejtenünk, hogy a digitális kommunikációs világok keretében a magányosság új formái is létrejönnek. A kapcsolatteremtés az internet strukturális alapművelete, amely összeköt egymással médiumot és embert a hírek, képek, videók és játékok cseréjében. És arról sem szabad megfeledkezni, hogy az információk és jelzések ezen körforgása kettős ökonómiához kapcsolódik: a pénzhez és az egyéni életidőhöz.

Ez azt jelenti, hogy a digitális időtlenség ajánlatát és a virtuális világ lehetőségeinek határtalanságát véges források határolják.

A magányosság és a barátság komplex összefonódásának éles elméjű elemzését találtam meg Emily Dickinson amerikai költőnőnél, aki igencsak visszavonultan élt, s a massachusets-i Amhersben álló házát és birtokát évtizedeken át el sem hagyta. 150 évvel a webkettő feltalálása előtt írta:

“Én senki vagyok! Te ki vagy? Te is tán senki vagy? Akkor éppen egy pár vagyunk.”21