Latest Articles


22.10.2014
Nicole Gnesotto

There's no such thing as political globalization

How to explain the international explosion of tribal, mafia-style, dictatorial and terrorist violence? Nicole Gnesotto says it's down to the lack of "strategic globalization" on the political field, in sharp contrast to economic globalization's triumph. [ more ]

22.10.2014
Fréderic Neyrat

Critique of geo-constructivism

20.10.2014
Geert Lovink, César Rendueles

We do not prefer Facebook

15.10.2014
Eurozine Review

This revolutionary moment

New Issues


23.10.2014

Glänta | 2/2014

Migration #2
23.10.2014

Mittelweg 36 | 5/2014

Politische Tiere [Political animals]
20.10.2014

Esprit | 10/2014

Eurozine Review


15.10.2014
Eurozine Review

This revolutionary moment

"Index" looks into the future of journalism; "Transit" keeps alive the memory of the Maidan; in "Syn og Segn", climate optimist Kristin Halvorsen calls for a global price tag on pollution; "Kulturos barai" talks to urban ecologist Warren Karlenzig; "Rigas Laiks" congratulates Reykjavik's first anarchist mayor; "Merkur" discusses photography and the definition of artistic value; "La Revue nouvelle" braces itself for more European political deadlock; "Kritiikki" profiles Russian émigré author Sergei Dovlatov; and "Nova Istra" remembers the Croatian émigré poet Viktor Vida.

17.09.2014
Eurozine Review

Independence in an age of interdependence

03.09.2014
Eurozine Review

Was Crimea a preliminary exercise?

06.08.2014
Eurozine Review

What are you doing here?

23.07.2014
Eurozine Review

The world's echo system



http://www.eurozine.com/articles/2011-05-02-newsitem-en.html
http://mitpress.mit.edu/0262025248
http://www.eurozine.com/about/who-we-are/contact.html
http://www.eurozine.com/articles/2009-12-02-newsitem-en.html

My Eurozine


If you want to be kept up to date, you can subscribe to Eurozine's rss-newsfeed or our Newsletter.

Articles
Share |


em volt norvég az áldozatok között

(Európáé a szívem, ezért ilyen megtört)


1. Miért csak a norvégok?

Nem volt norvég az áldozatok között. Ez a vége a külföldön történt balesetekről, terrortámadásokról és katasztrófákról szóló minden híradásnak Norvégiában. És ha azt mondom, mindnek, úgy értem, hogy tényleg mindegyiknek, leszámítva azokat az eseteket, amikor van norvég az áldozatok között, ilyenkor viszont abból, ami különben csak rövidhír vagy egyetlen riport lett volna, riportsorozat válik, napokon keresztül folytatódva, ha az események elég katasztrofálisnak bizonyulnak.

2005. július 2: Legalább 88 ember vesztette életét egy terrortámadás során a Sharm el- Sheik nyaralótelepen, Egyiptomban. Norvég személyek nem sérültek meg a támadás következtében.

2005. augusztus 14: 121 ember halt meg, amikor a Helios ciprusi légitársaság gépe lezuhant Athén mellett. Norvég nem volt az utasok között.

2005. szeptember 28: 12 ember vesztette életét, amikor egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát a kabuli nemzetközi dandár főhadiszállásánál. Norvég személyek nem sérültek meg a robbanás során.


Persze minden ország felelősséggel tartozik esetlegesen külföldön tartózkodó állampolgárainak esetleges rokonai irányában, és etekintetben van értelme a megnyugtatásnak. De miért csak a "norvég személyek" érdekesek? Amikor földrengés sújtotta Pakisztánt októberben, számításba véve a nagyszámú pakisztáni lakosságot Norvégiában, miért csak az állt a hír végén, hogy "egy norvég személy eltűnt"?

2. Együttérzési rádiusz

Úgy gondolom, valamennyien visszatetszőnek találjuk az egocentrizmus ennyire leplezetlen megnyilvánulását azok körében, akiknek nem esett bántódásuk. Ez a mondat mégis elháríthatatlanul előjön a világ különböző részeiben elszenvedett szörnyűségekről való híradások végén, mint egy táncdal meglepő refrénje, amit nem tudunk kiverni a fejünkből. Elég groteszk szcenárió: miközben a megcsonkított gyerekek halálsikolyát halljuk, meg kellene könnyebbülnünk, hogy egyikük sem olyan nemzetiségű, mint mi vagyunk. Érdekes kérdés szerintem, hogy meddig terjed az azonosulásunk, következésképpen az együttérzésünk a szenvedőkkel? Mekkora ennek az együttérzésnek a hatósugara? Vagy másképpen: Hányan férnek rá a "nem sérültek meg"-listánkra?

3. Eddig és ne tovább

El tudunk például képzelni egy olyan megrázó hírt, amely a végén a következőkről biztosít minket: "Nem volt európai áldozata a történteknek"?

Szerintem, nem.

Vajon miért?

Először is azért, mert kétes asszociációkat kelt, ha egy gazdag nyugati kontinens csak önmagával törődve elbástyázza magát a világ többi részétől, és az ún. harmadik világnak azt mondja: eddig és nem tovább ér a rokoni összetartozás érzése és a szolidaritás, eddig a pontig, és nem tovább vagyunk hajlandók erkölcsi és emocionális tőkét befektetni.

Másodszor azért, mert valószínűleg túl sok emléket idézne az elnyomás és az imperializmus korából, amire nem szeretjük, ha emlékeztetnek minket, ennek fasiszta konnotációival együtt az egyesült európai népekről, akik felsőbbrendűek más földrészek népeinél, és az Európa-erődről, amely megvéd a világ többi részének szegényeitől.

4. Nyelvi háború

Changing Europe


The European Union has been far more successful than anyone expected when the Treaty of Rome was signed half a century ago, on 25 March 1957. But as political Europe turns 50, the questions about its future are as open as ever. [ more ]

Jan-Werner Müller
A "pause for thought" without the thought? Possible ways to talk about the future of the EU today
Jacques Rupnik
Anatomy of a crisis. The Referendum and the dilemmas of the enlarged European Union
Rainer Bauböck
Who are the citizens of Europe?
Timothy Snyder
Balancing the books
Slavenka Drakulic
Who's afraid of Europe? Opening address at the 14th European Meeting of Cultural Journals
Reinhold Vetter
Who are the true Europeans? Central eastern Europe and the EU crisis
Karl Schlögel
Europe tests its boundaries. A searching movement
Ales Debeljak
Elusive common dreams. The perils and hopes of a European identity
Göran Rosenberg
A pluralist democracy
Bernhard Peters
"Ach Europa". Questions about a European public space and ambiguities of the European project
Carl Henrik Fredriksson
Energizing the European public space
Ivaylo Ditchev
Crossing borders
Caroline Moorehead
Necessary lies
Georg Vobruba
Expansion without enlargement. The EU Neighbourhood Policy in the dynamic of Europe
Claus Leggewie
From neighbourhood to citizenship. EU and Turkey
Mischa Gabowitsch
At the margins of Europe. Russia and Turkey
Larry Wolff, Alexander Yanov
Is Russia a European country? A correspondence
Marco Pautasso
Ich wäre gerne European
Stig Saeterbakken
My heart belongs to Europe. Therefore it is broken
György Spiró
Commission for European Standards: Literary
Adam Michnik
Confessions of a converted dissident. Essay for the Erasmus Prize 2001
Claudio Magris
The fair of tolerance. Essay for the Erasmus Prize 2001
Georges Niangoran Bouah
Leave us alone!
És ha ellenkező irányban indulnánk el, és az együttérzés hatósugarát kisebbre vesszük, ahelyett hogy megnövelnénk? Ez elfogadható volna?

Mint valamennyire talán ismeretes, Norvégiában két hivatalos nyelv van: bokmal – szó szerint a könyvek nyelve –, ami modernizált vagy könnyített változata az egykori sztenderd norvég nyelvnek, ami viszont a dánból ered. A másik a nynorsk – szó szerint újnorvég –, ezt a nyelvet Ivar Aasen nyelvész alkotta meg a 19. század közepén, az ország különböző részein beszélt norvég dialektusok alapján konstruált nyelv, ezek szintézise.

Két hivatalos nyelvünk hosszú ideje – és még mindig – viták középpontjában áll, mivel az ország különböző részein a bokmal ill. a nynorsk a fő nyelv. Egymásnak ellentmondó törvények vonatkoznak például az újnorvég nyelv használatára a rádióban és a televízióban. Van csak újnorvég nyelvű könyveket megjelentető könyvkiadónk, újnorvég nyelvű lapjaink stb. És fordítva: vannak lapok, amelyek nem hajlandók újnorvég nyelven írt cikket lehozni.

Ez a nyelvi vita több mint 150 éve folyik, úgyszólván politikai mindennapjaink részévé vált, olyannyira, hogy egyesek szerint Norvégia öt vagy hat független zónára bomlott, az adott területen uralkodó nyelvhasználat szerint, zónákra, amelyek alig érintkeznek egymással, mindegyik amolyan állam az államban. Ez talán túlzás, de hogy van ilyen felfogás, és komolyan gondolják, azt jelzi, hogy milyen mélyre ható az országban ez a nyelvi vita, és milyen hajthatatlanok időnként a szemben álló felek.

El tudjuk képzelni ezek alapján, hogy Nyugat-Norvégiában egy helyi adó beszámol egy autóbalesetről, és a végén hozzáteszi: "Nem volt újnorvégul beszélő az áldozatok között"?

Vagy hogy Ost Nyttben, amerre én lakom, egy Oppland körzettel foglalkozó helyi hírműsorban azt mondják: "Az elsősorban bokmal nyelvet beszélők közül senki nem sérült meg a balesetben."

Természetesen nem, hiszen ezt minden bizonnyal sértőnek, erkölcstelennek, hogy azt ne mondjam embertelennek találná mindenki.

Az ilyen kisléptékű elhatárolódás – ha az együttérzést a dialektus szerint válogatják meg – találóan érinti a nagyléptékű elhatárolódás kétes politikai és történelmi implikációit: hogy előbbre valók az európaiak, mint az ázsiaiak, afrikaiak, stb.

De ezek között a sértő elhatárolások vagy diszkriminációk között félúton van egy olyan elhatárolás vagy diszkriminálás, amely ésszerűnek látszik.

Az erkölcsileg kifogásolható és politikailag képtelen "Nem volt újnorvégul beszélő az áldozatok között" valamint a fasiszta, rasszista és imperialista "Nem volt európai az áldozatok között" kijelentések mellett ott van a "Nem volt norvég az áldozatok között", amit valamilyen okból elfogadhatónak találunk.

Ha megpróbálnánk pontosan mérni ezt a jelenséget, feltehetőleg azt találnánk, hogy az együttérzés ereje nagyjából a földrajzi távolsággal arányosan gyengül. Norvégia esetében oly módon, hogy a dánokkal vagy a svédekkel történő balesetek elég nagy figyelmet keltenek, elég mély együttérzést váltanak ki..., az angolokkal vagy németekkel történők valamivel kevesebbet, de még mindig elég mélyet stb., fokozatosan gyengülve déli, keleti és nyugati irányban. Egy nagy kivétellel: az Egyesült Államok, amely nagyon messze van, gyakorlatilag a föld túlsó felén, szellemében és kultúrájában olyan közel áll Norvégiához, hogy szomszédos ország számba vehető.

"Autóbomba robbant Bagdadban ma reggel. Norvég és észak-amerikai nem volt az áldozatok között."

5. Koppenhága és Stockholm után Brüsszelből irányítsanak?

Norvégia, mint független nemzet elég rövid történelemre tekint vissza. Kétszer alkotott uniót más országokkal, először Dániával, aztán Svédországgal (egyébként épp az idén ünnepeljük centenáriumunkat, a svéd-norvég unió felbomlását). És Norvégia elég érdekes módon kétszer döntött népszavazáson az EU-csatlakozás ellen.

Uniós partneri múltunk, amely nemzeti mitológiánkban úgy szerepel, mint a megszállás időszaka, szerintem kétségtelenül fontos szerepet játszik az EU-csatlakozással szembeni erős ellenállásban. Mivel egyszer már "Koppenhágából kormányoztak" minket, aztán meg "Stockholmból kormányoztak", azért küzdünk, nehogy most meg "Brüsszelből kormányozzanak".

Ugyanakkor a második világháború után a külpolitikánkat erőteljesen befolyásolta az amerikai külpolitika és az amerikaiak érdekeltségei Európában, méghozzá olyan mértékben, hogy azt is lehetne mondani, hogy "Washingtonból kormányoztak" minket. NATO-tagságunkat mint olyant az esetleges EU-tagsággal ellentétben nemigen vitatta senki Norvégiában. Nem ok nélkül számít Norvégia "a legjobb fiúnak", sőt "a legbuzgóbbnak" a NATO-osztályban. Ugyanígy az amerikai film és zene, az amerikai ételek és az amerikai kultúra egészében annyira elárasztott minket, hogy teljesen magunkévá is tettük.

Úgyhogy amíg az amerikai befolyás majdnem minden akadály nélkül juthatott érvényre politikai, kulturális és kereskedelmi téren, az európai befolyástól tartottak, mintha potenciálisan olyasmit hordozna magában, amitől Amerika mentes. Míg Európa előtt nagyjából becsapták az ajtót, Amerika előtt tágra nyitották.

"Egy autóban bomba robbant ma reggel Bagdadban. Észak-amerikaiak és olyan norvégok, akiknek nemzedékekre vagy még tovább visszamenőleg nincs dán vagy svéd vér az ereiben, nem voltak az áldozatok között."

6. Négyszáz éves dán uralom

Uniónk Dániával több mint 400 évig állt fenn. A dán uralomra gyakorta hivatkoznak úgy, mint a "400 évig tartó éjszakára" Ibsen Peer Gyntjéből vett kifejezéssel, ott egyébként egy bolond mondja ezt Peer Gyntnek, akivel Kairóban találkozik, Huhu nevezetű.

Az újabb kutatások azonban megkérdőjelezik ezt a koncepciót, mely szerint mi norvégok, mint a gyengébb fél a dán-norvég sziámi ikrek közül ilyen hosszú ideig tartó elnyomásnak lettünk volna kitéve ebben az unióban. A Kaupangban végzett ásatások például azt tanúsítják, hogy ezt a helyet, amelyet az első norvégok által alapított városként tartanak számon, s ilyenként fontos nemzeti jelkép, nem a norvégok alapították, hanem a dánok, akik errefelé kereskedtek a 8. század végén és a 9. század elején. Tudósok és történészek is kezdik megváltoztatni a viking korból való fontos régészeti leletek értelmezését, amelyen az Oseberg-hajó, amely megintcsak jelentős nemzeti szimbólum. Most azt mondják róla, hogy dán királyok hagyták Norvégiában. Más szóval: hogy kultúránk tetemes részét, amelyet mint fundamentálisan norvégot tartunk számon, Norvégia mint nemzet jelképeiként, külföldiektől kaptuk, főleg dánoktól, és hogy a dán kultúra hatása, különösen a kereskedelem révén, sokkal messzebbre nyúlik vissza, mint az a 400 év a dán uralom alatt. Tehát, hogy nem egy pozitív és konstruktív független korszakot követett az elnyomás és az erőszak negatív és destruktív korszaka, hanem masszív dán befolyás érvényesült egész idő alatt. Más szóval: arról a 400 éves éjszakáról az derül ki, hogy valójában éjszakák és nappalok ezer éves váltakozása volt.

Ennek nyilvánvalónak kellene lennie. De nem az. Ellenkezőleg, éles ellentétben van egy alapkoncepcióval, egy alapeszmével. Mert abban a gondolatban nőttünk fel, hogy a másoktól való emancipálódásunkban, a szabadságharcunkban formálódott az, amit nemzeti hagyományunknak tekintünk. Óvni kell azt a gondolatot, nem vitatni, hogy önmagunkon alapulunk. Eredetiségünk, a norvégság az, ami el volt nyomva a különböző uniókban, és ami most, miután visszanyertük a szabadságunkat, újra kivirulhat.

7. Norvégságteljesítmény

Mint kicsi és függetlenségét tekintve fiatal ország, úgy látszik, mintha Norvégia még mindig a kérkedő önelégültség fázisában tartana, a norvégságot hangsúlyozza (mint önmagában is értéket), a norvégságot mint norvégságot dicsőíti. Ibsen nem egy nagy író. Ibsen egy nagy norvég író. Nem kiváló szerző volta érdekli az embereket Norvégiában, hanem az a nagyszerű tény, hogy ez a kiváló, világszerte elismert szerző norvég volt.

Mintha a gondolkodásunk valami fogyatékosságból eredne. Mintha abból indulnánk ki, hogy ami norvég, az elégtelen, jelentéktelen, nem ér fel a többiekhez, akikhez mérjük magunkat, a nagy és hatalmas nemzetekhez, a régi civilizált társadalmakhoz. Mintha abból indulnánk ki, hogy valamit be kell bizonyítanunk. Valamit jóvá kell tennünk. Amikor a norvég nagyságról mesélünk a világnak, valójában egy mély frusztráltságról mesélünk, egy bénító kisebbrendűségi komplexusról. Provinciálisnak tartjuk magunkat, ezért örülünk minden olyan jelnek, ami arról árulkodik, hogy mégsem vagyunk azok, hangoztatjuk minden áron, és nem fogjuk fel, hogy amit igazán hangsúlyozunk, az erre való igényünk, az az igényünk, hogy elismerjenek minket mint népet, mint nemzetet.

Jóval azután, hogy az oslói egyezmény megfeneklett, és palesztin értelmiségiek úgy emlegették, mint egy "új apartheidet", mi még mindig azzal büszkélkedünk, hogy az első olyan békeszerződés, amelyet izraeliek és palesztinok egyaránt támogattak, a mi fővárosunk nevét viseli... Amikor Moszad-ügynökök megöltek valakit, akit tévedésből arab ügynöknek néztek – egyébként az én szülővárosomban, Lillehammerben –, ez 1972-ben történt, és ez az egyetlen politikai gyilkosság, amire norvég földön valaha is sor került – a norvég lapok oda voltak a büszkeségtől, hogy egy norvég kisváros ennyire a figyelem középpontjába került. "A világ Norvégiára figyel!", lehetett olvasni amerikai, angol, francia és német újságokra utalva, amelyek mind a címoldalon foglalkoztak az esettel. Az események nyilvánvaló tragikuma teljesen elveszett a morbid lelkesedésben a fölött a tény fölött, hogy Norvégia – végre! – egy nemzetközi jelentőségű eset színteréül szolgált.

Ez a retorika visszatért 20 évvel később, megintcsak Lillehammerbe, amikor ezt a várost választották az 1994-es téli olimpia színhelyének. Igen, a retorika elég hasonló volt, centiről centire megegyező: "Norvégián a világ szeme!" "Lillehammert emlegeti mindenki!"

Politikai gyilkosság vagy olimpiai játékok, mindegy, a lényeg, hogy felhívja ránk a világ figyelmét, hogy valami jelentőséggel ruházza fel kies vidékünket?

És ha még mindig le vagyunk nyűgözve a saját nagyságunktól, ez szerintem azért van, mert még mindig messze vagyunk attól, hogy igazán nagyok legyünk, nem...? Vagy ahogy Gombrowicz írja a naplójában: "Míg az érett nemzet visszafogottan ítéli meg saját érdemeit, az életerős nemzet megtanulja, hogy szóra se érdemesítse őket."

8. Nem Norvégia hozta létre Ibsent

Egyszerű, amit mondani akarok. Nem Norvégia hozta létre Ibsent. Hatások és ösztönzések egész konglomerátuma, és nem utolsósorban az irodalom külön világa hozta létre Ibsent (és e hatások konglomerátumának részeként a norvég hatást, a norvég irodalmat is). Éppen úgy, ahogy sajátosan norvég értékeink, amelyekre szeretünk ilyenként gondolni, nem az izolálódás és az autonómia, hanem a nagymérvű akár kényszerű, akár önként választott befolyásoltság időszakaiban jöttek létre. Norvégságunk, ha létezik ilyen egyáltalán, valami olyasmi, ami kezdettől fogva a külső hatások kereszttüzében formálódott.

Amikor Ibsen a Peer Gyntöt írta, amit egyébként a norvég büszkeséggel és önteltséggel való brutális leszámolásnak is fel lehet fogni, vagy az emberi gőggel és elbizakodottsággal való leszámolásnak általában, akkor Olaszországban élt. Úgyszólván megfordította a látószöget. Ahelyett, hogy ott ült volna Norvégiában, hogy onnan tanulmányozza a világot, inkább ő maga ment ki a világba, hogy onnan tanulmányozza Norvégiát.

Ebben az összefüggésben érdekes lehet, hogy Otto Weininger, aki nagyon szerette Ibsent, és a Peer Gyntöt különösen, olyannyira, hogy – akárcsak később Joyce – megtanult norvégul – pontosabban: dánul! –, hogy eredetiben olvashassa Ibsent, és aki 1902 augusztusában elutazott Kristianiába, hogy jelen lehessen a Peer Gynt első bemutatóján a Nationaltheatretben, mélyen megdöbbenve utazott vissza Bécsbe, teljesen magán kívül volt, miután tanúja lehetett annak, hogy kedvenc darabjából, amely olyan ostorozva, hogy azt ne mondjam gyűlölettel ábrázolja a norvég nemzeti szellemet, idillikus, nemzeti romantikus melodrámát csináltak, ahogy azóta is, mindmáig játszani szokták.

Még ezt a gyilkos kritikát is sikerült gálaelőadássá alakítanunk, saját úgynevezett nemzeti szellemünk, nemzeti karakterünk és sajátosságunk romantikus magasztalásává.

9. Euro-peer Gynt

Nem tudom nem szóvá tenni, hogy egyik legfőbb nemzeti hősünk, jelképünk neve: Peer, ami nagyon gyakori norvég név, régiesen, két e-vel van írva, és azt, hogy "európai", norvégul úgy mondják "europeer", tehát szintén két e-vel.

Ezek szerint: Euro-peer Gynt.

10. Inkább húz Európához a szívem

Fűz-e valami rokonérzés Európához? Igen, az irodalom révén. Néhány éve egy felolvasáson, Első esszékötetem megjelenésekor, úgy mutatott be a moderátor, mint olyan norvég írót, aki sok külföldi irodalmat olvas, tehát úgymond nemzetközi orientáció jellemzi. Ott és akkor eléggé meglepett, amit hallottam. Addig egyszerűen nem gondoltam rá, hogy túlnyomórészt külföldi szerzők műveit olvastam. És az a tény se tűnt fel nekem, hogy a tanulmánykötetben, amelyet éppen bemutatni készültünk, egyetlen norvég szerzőről se tettem említést. Egyszerűen eszembe sem jutott, mert mindig úgy gondoltam az irodalomra, amit olvastam, és ami fontos volt nekem, mint irodalomra, nem mint külföldi irodalomra.

Az én elődeim nem Ibsen, Bjornson és Hamsun. Az én elődeim Kafka, Beckett és Céline. És ebben nem találok semmi különöset, nem is tűnődtem volna el rajta, ha nem mutattak volna be éppen így, akkor este, jó tíz évvel ezelőtt.

Ezen az alapon kijelenthetem, hogy inkább húz Európához a szívem, mint Norvégiához. Jobban ismerem az európaiakat, mint a norvégokat. Feltehetőleg jobban ismerem az európai irodalmat – a moderátorom tanúsága szerint –, mint a norvég irodalmat.

És a szívem, ez az Európához húzó szív, megtört szív, mivel az, amihez húz, annyira komplex és összeegyeztethetetlen, hogy képtelen egységesen cselekedni, nem lehet egységes. És ez az én európai szívem, amint ráeszméltem, már darabokra törve hevert, még mielőtt elkezdett volna dobogni.

Ezért aztán az európai nálam elsősorban negatív terminus. Európaiként meghatározni magam valamivel még annál is nehezebb, mint norvégként meghatározni. Az európai fogalma valami fenyegetést tartogat magában a nemzetire nézve. Az européer diszfunkcionális nacionalista.

Szeretem az európai identitásomat, mert elvesz valamit a norvég identitásomból, és ami a helyébe lép... az semmi.

Mert Európa úgyszólván semmi. Európa lehetetlenség, önellentmondó terminus. Európa fikció. Európa irodalmi konstrukció, amelyet inkább regények és versek, semmint nemzetek és kormányok tartanak össze.

11. Negatív identitás

Európainak nyilvánítani magam annyi, mint azt felelni "Senki", amikor Polyphemus azt kérdezi, "Ki van ott?". Az egyszemű óriás világos választ akar: Odüsszeusz abszurd válasszal vág vissza, és ezzel a leleménnyel megmenekül. Azt mondja "Senki", és ez visszaadja a szabadságát, azt a szabadságot, ami ahhoz kell, hogy mentse az irháját és az embereiét (ami még megmaradt belőlük), és hogy folytassa útját, elérje végső célját: a hazatérést.

12. Bárki válhat belőlünk

Odüsszeusz válasza irodalmi válasz. Irodalmi eszközhöz folyamodik, hogy elkerülje a sorsát. És nem éppen ezt teszi-e az irodalom? Elemel minket önmagunktól, predesztináltságunktól... Senkivé válunk. Azaz bárkivé válhatunk, ahogy egy regény költői nyelvén egy szellemi világegyetemet tár fel előttünk, lehetővé teszi, hogy belépjünk bármilyen világba, azzal hogy elolvashatóvá, ha nem is feltétlenül elfogadhatóvá, de elolvashatóvá, és ezáltal megérthetővé teszi azt. A regény tehát – mármint a jó regény – a pedofil vagy a náci észjárását, morálját és érzelmi univerzumát is megérthetővé tudja tenni, lehetővé teszi, hogy azonosuljunk vele, eljussunk odáig, hogy felismerjük, mint magunkban rejlő lehetőséget. Mert emberi lények vagyunk. És embernek lenni azt jelenti, mint magunkban foglalni ezt a lehetőséget is.

Azt a kérdést, hogy "Kik vagyunk?", kiszorítja az a kérdés, hogy "Mi válhat belőlünk?"

Ahogy Európában valami negatívumot látok, úgy tekintem az irodalmat is valami destruktívnak, abban az értelemben, hogy megnehezíti azt, hogy teljesen és tökéletesen önmagunk legyünk, aláássa annak a lehetőségét, hogy egyszer s mindenkorra kijelentsük, ilyenek vagyunk, ezek vagyunk mi. Írni (és olvasni) annyi, mint valaki mássá válni, Rimbaud szavaival. Vagy sok mindenki mássá, egymás után. Írni (és olvasni) állandó identitásváltást jelent, azt jelenti, hogy az ember folyton emlékezteti magát mindenki másra, akivé lehetett volna, és aki még válhat belőle. Írás (vagy olvasás) közben változékonyak vagyunk. Bárki válhat belőlünk. Senki...

13. Egy utopikus vízió

Az álmom ezért, egy kis utopikus vízió, ha úgy tetszik, hogy eljön a nap, amikor nem úgy szól a híradás, hogy Nem volt norvég az áldozatok között, nem is úgy, hogy Nem volt európai az áldozatok között, hanem:

Nem sérült meg senki.

Nem halt meg senki.

Ki élte túl? Senki.

 



Published 2006-02-02


Original in English
Translation by Evá Karádi
First published in Magyar Lettre Internationale 59/2005

Contributed by Magyar Lettre Internationale
© Stig Saeterbakken
© Eurozine
 

Support Eurozine     click for more

If you appreciate Eurozine's work and would like to support our contribution to the establishment of a European public sphere, see information about making a donation.

Focal points     click for more

Russia in global dialogue

http://www.eurozine.com/comp/focalpoints/eurocrisis.html
In the two decades after the end of the Cold War, intellectual interaction between Russia and Europe has intensified. It has not, however, prompted a common conversation. The focal point "Russia in global dialogue" seeks to fuel debate on democracy, society and the legacy of empire. [more]

Ukraine in focus

http://www.eurozine.com/comp/focalpoints/publicsphere.html
Ten years after the Orange Revolution, Ukraine is in the throes of yet another major struggle. Eurozine provides commentary on events as they unfold and further articles from the archive providing background to the situation in today's Ukraine. [more]

The ends of democracy

http://www.eurozine.com/comp/focalpoints/democracy.html
At a time when the global pull of democracy has never been stronger, the crisis of democracy has become acute. Eurozine has collected articles that make the problems of democracy so tangible that one starts to wonder if it has a future at all, as well as those that return to the very basis of the principle of democracy. [more]

The EU: Broken or just broke?

http://www.eurozine.com/comp/focalpoints/eurocrisis.html
Brought on by the global economic recession, the eurocrisis has been exacerbated by serious faults built into the monetary union. Contributors discuss whether the EU is not only broke, but also broken -- and if so, whether Europe's leaders are up to the task of fixing it. [more]

Time to Talk     click for more

Time to Talk, a network of European Houses of Debate, has partnered up with Eurozine to launch an online platform. Here you can watch video highlights from all TTT events, anytime, anywhere.
Dessislava Gavrilova, Jo Glanville et al.
The role of literature houses in protecting the space for free expression

http://www.eurozine.com/timetotalk/european-literature-houses-meeting-2014/
This summer, Time to Talk partner Free Word, London hosted a debate on the role that literature houses play in preserving freedom of expression both in Europe and globally. Should everyone get a place on the podium? Also those representing the political extremes? [more]

Eurozine BLOG

On the Eurozine BLOG, editors and Eurozine contributors comment on current affairs and events. What's behind the headlines in the world of European intellectual journals?
Simon Garnett
Britain flouts the European Court of Justice

http://www.eurozine.com/blog/
The UK has passed legislation on data retention that flouts European concerns about privacy. The move demonstrates extraordinary arrogance not only towards the Court of Justice of the European Union but towards the principle of parliamentary deliberation in Britain, writes Simon Garnett. [more]

Vacancies at Eurozine     click for more

There are currently no positions available.

Editor's choice     click for more

William E Scheuerman
Civil disobedience for an age of total surveillance
The case of Edward Snowden

http://www.eurozine.com/articles/2014-04-18-scheuerman-en.html
Earlier civil disobedients hinted at our increasingly global condition. Snowden takes it as a given. But, writes William E. Scheuerman, in lieu of an independent global legal system in which Snowden could defend his legal claims, the Obama administration should treat him with clemency. [more]

Literature     click for more

Olga Tokarczuk
A finger pointing at the moon

http://www.eurozine.com/articles/2014-01-16-tokarczuk-en.html
Our language is our literary destiny, writes Olga Tokarczuk. And "minority" languages provide a special kind of sanctuary too, inaccessible to the rest of the world. But, there again, language is at its most powerful when it reaches beyond itself and starts to create an alternative world. [more]

Piotr Kiezun, Jaroslaw Kuisz
Literary perspectives special: Witold Gombrowicz

http://www.eurozine.com/articles/2013-08-16-kuisz-en.html
The recent publication of the private diary of Witold Gombrowicz provides unparalleled insight into the life of one of Poland's great twentieth-century novelists and dramatists. But this is not literature. Instead: here he is, completely naked. [more]

Literary perspectives
The re-transnationalization of literary criticism

http://www.eurozine.com/comp/literaryperspectives.html
Eurozine's series of essays aims to provide an overview of diverse literary landscapes in Europe. Covered so far: Croatia, Sweden, Austria, Estonia, Ukraine, Northern Ireland, Slovenia, the Netherlands and Hungary. [more]

Debate series     click for more

Europe talks to Europe

http://www.eurozine.com/comp/europetalkstoeurope.html
Nationalism in Belgium might be different from nationalism in Ukraine, but if we want to understand the current European crisis and how to overcome it we need to take both into account. The debate series "Europe talks to Europe" is an attempt to turn European intellectual debate into a two-way street. [more]

Conferences     click for more

Eurozine emerged from an informal network dating back to 1983. Since then, European cultural magazines have met annually in European cities to exchange ideas and experiences. Around 100 journals from almost every European country are now regularly involved in these meetings.
Law and Border. House Search in Fortress Europe
The 26th European Meeting of Cultural Journals
Conversano, 3-6 October 2014

http://www.eurozine.com/comp/conversano2014.html
Taking place in southern Italy, not far from Lampedusa, this year's Eurozine conference will address both EU refugee and immigration policies and intellectual partnerships across the Mediterranean. Confirmed speakers include Italian investigative journalist Fabrizio Gatti and Moroccan feminist and Nobel Peace Prize nominee Rita El Khayat. [more]

Multimedia     click for more

http://www.eurozine.com/comp/multimedia.html
Multimedia section including videos of past Eurozine conferences in Vilnius (2009) and Sibiu (2007). [more]


powered by publick.net