Latest Articles


08.02.2012
Jonathan Metzger

We are not alone in the universe

A new type of political ecology may lend the Left a broad political platform. But we must first acknowledge wills that are not human. Jonathan Metzger explains why "more-than-humanism" calls for a complete rethink in policy, planning and the law. [ more ]

08.02.2012
Eurozine Review

Naive, the hawks would say

08.02.2012
Berthold Franke

Anger at Kohl

03.02.2012
Daniel Daianu

Markets and society


New Issues


08.02.2012

Merkur | 2/2012

07.02.2012

Springerin | 1/2012

Bon Travail
07.02.2012

L'Homme | 2/2011

Geld-Subjekte
07.02.2012

Res Publica Nowa | 16 (2011)

The tyranny of opinion
07.02.2012

Arena | 1/2012

På apornas planet [On the planet of the apes]

Eurozine Review


08.02.2012
Eurozine Review

Naive, the hawks would say

"Ny Tid" says that only diplomacy can defuse the Iranian bomb; "NAQD" warns that the Arab revolutions are not as feminist as the West thinks; "Blätter" wants an enquiry into institutional racism in Germany; "Letras Libres" pays its respects to a rare revolutionary; "Arena" asks the bane of the Norwegian far-Right to explain Breivik; "Res Publica Nowa" struggles for objectivity amidst the tyranny of opinion; "Merkur" is still angry with Kohl; Springerin observes how artists lead the market when it comes to precarity; "L'Homme" finds that international development begins in the home; and "Vikerkaar" reads 150 years of Estonian thanatography.

25.01.2012
Eurozine Review

The organized upperworld

11.01.2012
Eurozine Review

A new way to talk politics

21.12.2011
Eurozine Review

"Transparency" in scare quotes

07.12.2011
Eurozine Review

Itching powder for the Left



http://www.eurozine.com/articles/2011-05-02-newsitem-en.html
http://www.n-ost.org
http://www.eurozine.com/articles/2009-12-02-newsitem-en.html
http://mitpress.mit.edu/0262025248
http://www.eurozine.com/about/who-we-are/contact.html

My Eurozine


If you want to be kept up to date, you can subscribe to Eurozine's rss-newsfeed or our Newsletter.

Articles
Share |


Kertész és kora


Ha nekem nem szól kitunõ íróbarátom, az azóta fiatalon elhunyt Hajnóczy Péter 1975 kora nyarán, hogy megjelent egy nagy mu, Kertész Imre "Sorstalanság"-a, biztosan nem bukkanok rá, túl sok érdekes regény jelent meg akkoriban tetszetõsebb külsõvel és nagy hírveréssel. Elolvastam, sürgõsen a barátaim kezébe nyomtam, õk szintén lelkesedtek, és vártuk a kritikákat. Meg is jelent három dicsérõ recenzió, de egyikben sem írták le, hogy világirodalmi alapmu született.

A második világháborút követõ kommunista fordulat a szovjet mintának megfelelõ irodalmi életet hozott létre Magyarországon: óriási példányszámban adták ki a rendszert támogató írókat, akik pedig az agitációban nem vettek részt, nem tudtak megjelenni. Sztálin halálát követõen megrendült a kemény diktatúra Magyarországon is, az addigi lelkes kommunisták közül egyesek a rendszert kezdték bírálni, és az írók szerepe az ötvenhatos forradalom kitörésében nem volt jelentéktelen. A forradalom leverése után néhány reformkommunista írót lecsuktak, másokat elhallgattattak, a kultúrpolitika lámpással kereste a fiatal, rendszerhu írókádereket, ám a korábbi állapot nem állt teljesen vissza. A Kádár-rendszer stabilizálódásával, a hosszan tartó diktatúrákban szokásos konszolidáció során egyre több "társutas" írót engedtek publikálni, amiként a "poputcsik" írók a Szovjetunióban is szóhoz juthattak a hatvanas években. A hivatalos ideológiát hirdetõ írók mesterségesen felnövesztett népszeruségét egyszerre azok is élvezhették, akik nem voltak hajlandóak a párt direktivái szerint alkotni. Óriási esemény volt a hatvanas években, amikor az addig betiltott magyar írók kötetei megjelenhettek, és a világirodalom másfél évtizedig tiltott gyümölcseit is sorozatban adták ki magyarul: Thomas Mann, Kafka, Camus, Sartre, Szolzsenyicin muvei ekkor hatottak a felfedezés erejével Kertészre, ám rajta kívül is sokan olvasták és vitatták az egzisztencializmust, amely talán az utolsó komolyan vehetõ filozófia volt a XX. században.

Related links


Eszter Orbán
Imre Kertész. Portrait in Hungarian Literature Online.
Színes, pezsgõ szellemi életben döntött úgy a pályán kívüli Kertész Imre, hogy regényt fog írni, és joggal remélte, hogy muve szélesköru elismerést arathat. Elsõ kötetes, ismeretlen szerzõ is számíthatott rá, hogy a muvét 5000 - 10.000 példányban kiadják. Kertészhez hasonló radikalizmussal persze tudomásom szerint senki sem vállalta az íróságot: nem volt munkahelye, alkalmi szellemi segédmunkából tartotta el magát, voltaképpen áldozatkész felesége fizetésébõl éltek ketten, hogy Kertész minden idejét a regényírásnak szentelhesse, mindazonáltal a korhangulat kedvezett e hajmeresztõ vállalkozásnak: ugyan majd mindenki nyomorban élt, de éhen nem halt senki, valamilyen fedél mindenkinek volt a feje fölött - Kertész szukös lakásának pontos leírása a "Kudarc"-ban olvasható -, s bár vállalkozni, gazdagodni nem lehetett, egyéb híján bõven jutott idõ a muvelõdésre, olvasásra, tanulásra. Az emberek még olvastak: ez volt az utolsó archaikus pillanat a képi kultúra dermesztõ robbanása elõtt.

A cenzúra már nem volt annyira súlyos, mint az ötvenes években és közvetlenül 56 után. Néhány témát, így a szovjet megszállók jelenlétét nem volt szabad emlegetni, az ötvenhatos forradalom csak ellenforradalomként volt említhetõ, a kommunista ideológiát nem volt szabad támadni, ám az írók megtanultak kihagyásosan fogalmazni, és a cinkos olvasók remekül tájékozódtak a sorok között.

Szokták orosz írók tréfásan emlegetni, hogy a XIX. századi orosz irodalmat a cenzúra tette naggyá: mivel politikai témákat nem érinthettek, az írók kénytelenek voltak elindulni a lélek mélységei felé. Az igazság az, hogy a cári cenzorok, kevés kivételtõl eltekintve, muvelt, olvasott, az irodalmat szeretõ emberek voltak, és lehetõleg segítették az írókat. Ebbõl a hagyományból a szovjet rendszerre is maradt valami: ha összevetjük pl. Bulgakov "Mester és Margarita" címu regényének elsõ szovjet, illetve Svájcban kiadott teljes orosz kiadását, láthatjuk, hogy a szovjet cenzor lényegtelen részeket húzott ki, a mu alig sérült. A cenzor megtette a magáét, húzott belõle, a regény pedig végre megjelenhetett.

Így muködött a magyar cenzorok túlnyomó többsége is, õket szemérmesen szerkesztõnek hívták. Nem mindig a szerzõ ellen dolgoztak, inkább a szomszéd lektortól féltek, aki esetleg - vagy biztosan - feljelenti õket, ha nem eléggé éberek. Persze amit a kiadói szerkesztõ a szerzõvel összekacsintva benne hagyott a muben, azt további cenzúra fenyegette: mind a két magyar szépirodalmi kiadónak volt szuperlektora, mindkettõ megbízható, párthu - egyébként a minõségre érzékeny - akadémikus, majd a kézirat felkerült a minisztérium megfelelõ ügyosztályára, ahol szintén ráütöttek egy pecsétet, kétes esetben pedig továbbküldték a párt illetékes osztályára. Az így jóváhagyott kézirat sem volt még biztonságban: a kész könyv az egész utat ismét végigjárta, mert másfél-két év alatt, amíg a kéziratból a legjobb esetben könyv lett, történhetett a világban olyasmi, amitõl a korábban veszélytelennek értékelt mu a nemzetközi imperializmus gyúanyagává minõsülhetett, és akkor nem lehetett azonnal kiadni, csak majd ha a helyzet megengedi. Sok remek könyv várt a megjelenésre akár egy évtizedet is. Magyarországon elõbb-utóbb mégis minden jó mu megjelent a szocializmus idején, a rendszerváltáskor egyetlen jelentõs mu sem került elõ az asztalfiókokból. Kizárólag a szamizdatban publikáló jelentõs költõ egy akadt, Petri György, akit a hatalom sokszor próbált a hivatalosan publikálók közé csábítani, de õ semmiféle kompromisszumba nem ment bele.

Jobb volt a helyzet Magyarországon, mint az európai szocialista országokban, irigykedtek is ránk a hatvanas-hetvenes években a csehek és a lengyelek. A hetvenes években nálunk is kialakuló szamizdat filozófiai, politológiai és szociológiai muveket publikált, szépirodalmat - Petri verseit kivéve - nem.

Kertész Imre remekmuvét az elsõ kiadó nem vállalta, a visszautasítás szövege olvasható "Kudarc" címu regényében. A szerzõ a kéziratot benyújtotta a másik létezõ kiadónak, amelynek nem egykori belügyes tiszt és meggyõzõdéses (zsidó) kommunista volt a vezetõje, hanem a kommunizmussal egészen jól megférõ, másodvonalbeli "polgári" író, és õ kiadta. Idáig a történet a korszak normális keretei között zajlott.

Még az is normális, hogy megjelent róla három dícsérõ kritika. Nagyon persze nem dícsérték: nem tartozott az elsõ muvével 46 évesen jelentkezõ szerzõ semmilyen klikkbe, már megvoltak annak a generációnak az elismert írói, közéjük bekerülni nem lehetett, a nemzedéki torzsalkodás az irodalmi élet mindenkori velejárója. Az individuumot a kelet-európai lelkiség általában csak akkor viseli el, ha a kollektívum engedelmes részének tekintheti; a magyar irodalmi termelés alá- és fölérendeltségi viszonyai feudális jelleguek maradtak, ezt a paraszti eredetu, kispolgári romantikával súlyosbított közösségi mentalitást a kommunista eszme felülrõl diktált mítosza csak erõsítette. Néhány hivatalosan elismert nemzeti vátesz alá sorolták be az újonnan érkezõket, és ha valaki eredeti hanggal, erõs saját személyiséggel jelentkezett, nem pedig valamely irodalmi nagyság fegyverhordozójaként, azt elhallgatták, muvét kiadták ugyan, de nem reklámozták. Politikai és ideológiai alapon elemezte a korabeli kritika a muveket, nem pedig esztétikailag. Kertész szemlélete egyetlen korabeli magyar ideológiának sem felelt meg: sem a hivatalosnak, sem a többé-kevésbé ellenzékieknek, amelyek a maguk kicsiny köreiben szükségképpen a hivatalosság hatalmi struktúráját képezték le, eltérõ ideológiával.

Nem írta le hát senki, hogy remekmu a "Sorstalanság", sõt nem is igen vehették észre. Hajnóczy Péter vette észre, a muvelt, érzékeny, vagabund, margón élõ alkoholista. Jól érezte meg, hogy deviáns szerzõvel van dolga. Ezt érezték meg azok az értelmiségiek is, akik ugyan elolvasták, de elhessegették maguktól. A "Sorstalanság" kegyetlenül ironikus, tiszteletlenül tragikus szemlélete nem illett bele a magyar irodalmi etikettbe.

A "Sorstalanság" Kertész egyik nyilatkozata szerint nemcsak a nácizmusról szól, létrejöttéhez a magyar szocializmusban szerzett tapasztalatokra is szükség volt, közvetlenül azonban a magyar zsidóság útjával foglalkozik, amely Európa leginkább asszimilált zsidóságaként még a német zsidóságnál is teljesebben adta fel vallását, nyelvét és hagyományait a XIX. század során. Ezért volt akkora sokk a magyar zsidók számára, amikor az elsõ világháborút követõen egyszerre disszimilálni kezdték õket, a harmincas években egyre súlyosabb törvényeket hoztak ellenük - ezeket lázadozás nélkül betartották -, aztán sárga csillag viselésére kötelezték õket, majd szépen összefogdosták és haláltáborokba szállították százezerszámra. A lengyel vagy a román zsidókat kevésbé lepte meg mindez: õk nem asszimilálódtak igazán, és az ellenállásra is képesebbnek bizonyultak.

Magyarországon nem történt meg a szerény számítás szerint fél millió magyar zsidó kiirtásában játszott magyar részvétellel való szembenézés sem a "Sorstalanság" megírása idejéig, sem azóta, a rendszerváltást követõen pedig megerõsödött a már a pártállam idején, a nyolcvanas években felülrõl, a pártvezetésbõl a belsõ hatalmi harc céljából generált politikai antiszemitizmus. A fajelmélet ma megint olyan eleven, mint volt a harmincas években. A különbség az, hogy az antiszemitizmus csak a humán értelmiség köreiben dívik, a cigányellenesség - és általában az idegengyulölet - azonban országosnak mondható.

Kellemetlen volt és máig az maradt a "Sorstalanság" szemlélete, amelyhez hasonlót csak a zseniális lengyel író, Tadeusz Borowski - Kertész egyik kedvenc írója - alkotott két, Auschwitzról és a következményeirõl szóló remekmívu novellaciklusában, és nem állítható, hogy Borowski, Auschwitz túlélõje, aki 29 évesen lett öngyilkos az ötvenes évek elején, népszeruségnek örvendene Lengyelországban vagy a világban. Kertész, akárcsak Borowski, következetesen demitizálta a holokausztot, és a modern világ természetes folyományaként mutatta be. (Borowski a holokausztot - ezt a nagyon pontatlan, bár sajnálatosan elterjedt szót õ még nem használta - visszamenõleg a rabszolgaság teljes intézményrendszerére is kiterjesztette.) Kertész szemléletében éppen úgy nincs minõségi különbség békés hátország és haláltábor között, ahogyan Borowski szemléletében sem. Az áldozatokat egyikük sem nézi meghatottan, többségüket közremuködõnek, többé-kevésbé aktív kollaboránsnak ábrázolják. A gyilkosok az õ szemükben normális emberek, akik jól szervezett, a társadalom részérõl messzemenõen támogatott cselekményben vesznek részt. A bun az emberrel antropológiailag együtt jár, ami azonban - és muveik paradox optimizmusának ez az alapja - nem jelenti azt, hogy ne kellene bunnek minõsíteni.

Ez a szemlélet a magyar - és nem csak a magyar - szellemi irányzatokba nem passzolt és ma sem passzol bele. Kellemetlen. Kínos. Nem zsidó. Nem magyar. Nem eléggé németellenes. Gyilkos iróniával igazat mondani? Nem jó az senkinek. Nem lehet felhasználni politikailag. A lelkek a XX. századi megpróbáltatások után, a tökéletes távlatnélküliségben giccsre áhítoznak. Ki magyar giccsre, ki zsidó giccsre. A lelkek vezérre vágynak, s mert a vallásosság jóideje szünetel, kvázi-vallásokba menekülnek, legyenek azok konzervatív-soviniszta vagy liberális gondolat-töredékek. Nem illik bele a mind nyelvileg, mind koncepcióját tekintve radikális "Sorstalanság" a szokványos, könnyes zsidó üdvtörténetbe, amelynek Auschwitz a csúcspontja, úgymond "történelmen kívüli eseménye" (Heller Ágnes).

1961-tõl 1973-ig, amíg Kertész a regényén dolgozott, úgy látszott, van a magyar társadalomban hajlandóság az eredeti szellemi érték elfogadására, és az önmagukkal való szembenézésre, a tragikum átélésére a reménybeli befogadók érettek. Nagy szerencsénk, hogy Kertész hitt ebben, és csak késõbb derült ki, hogy az összes emberellenes ideológia, amit a XIX. és XX. század kidolgozott, ott lapul a lelkekben feldolgozatlanul. Azóta vadromantikus nacionalizmus dúl tájainkon ott is, ahol éppen nem dörögnek a fegyverek. Ilyen szellemi közegben Kertész regényének döbbenetes józansága és tökéletes normalitása normaszegés volt, és az is marad.


 



Published 2005-07-20


Original in Hungarian
First published in Du 757 (German version)

Contributed by Du
© Spiró György
© Eurozine
 

Focal points     click for more

The EU: Broken or just broke?

http://www.eurozine.com/comp/focalpoints/eurocrisis.html
Brought on by the global economic recession, the eurocrisis has been exacerbated by serious faults built into the monetary union. In a new Eurozine focal point, contributors discuss whether the EU is not only broke, but also broken -- and if so, whether Europe's leaders are up to the task of fixing it. [more]

European histories (2): Concord and conflict

http://www.eurozine.com/comp/focalpoints/eurohistories2.html
Broadening the question of a common European narrative beyond the East-West divide. How are contested interpretations of historical and recent events activated in the present, uniting and dividing European societies? [more]

Changing media -- Media in change

Media change is about more than just the "newspaper crisis" and the iPad: property law, privacy, free speech and the functioning of the public sphere are all affected. On a field experiencing profound and constant transformation. [more]

Support Eurozine     click for more

If you appreciate Eurozine's work and would like to support our contribution to the establishment of a European public sphere, see information about making a donation.

Editor's choice     click for more

Katajun Amirpur
Islam and democracy
The history of an approximation

http://www.eurozine.com/articles/2011-12-19-amirpur-en.html
In Iran, official revolutionary dogma has obliged "post-Islamist" philosophers to provide profound justifications for Islam's compatibility with democracy. Katajun Amirpur puts contemporary Iranian thinking on religion and politics in the context of Khomeini-era anti-westernism. [more]

Per Wirten
Where were you when Europe fell apart?

Too many Europeans have too long avoided the question of Europe, says Swedish writer Per Wirten. To prevent the EU from turning into a "post-democratic regime of bureaucrats", intellectuals need to stop mumbling and take the fear of Europe seriously. [more]

Valeriu Nicolae
Change must start from within
Roma integration: EU rhetoric and institutional reality

European member states are answerable to the European Commission regarding the integration of Roma. But what are the chances of national policies succeeding if structural anti-Roma racism exists within European institutions themselves? [more]

Debate series     click for more

Europe talks to Europe

http://www.eurozine.com/comp/europetalkstoeurope.html
Nationalism in Belgium might be different from nationalism in Ukraine, but if we want to understand the current European crisis and how to overcome it we need to take both into account. The debate series "Europe talks to Europe" is an attempt to turn European intellectual debate into a two-way street. [more]

Literature     click for more

Steve Sem-Sandberg
Even nameless horrors must be named

http://www.eurozine.com/articles/2011-09-23-semsandberg-en.html
It is high time to lift the aesthetic state of emergency that has surrounded witness literature for so long, writes Steve Sem-Sandberg. It is not important who writes, nor even what their motives are. What counts is the "literary efficiency". [more]

Literary perspectives
The re-transnationalization of literary criticism

Eurozine's series of essays aims to provide an overview of diverse literary landscapes in Europe. Covered so far: Croatia, Sweden, Austria, Estonia, Ukraine, Northern Ireland, Slovenia, the Netherlands and Hungary. [more]

Behind the headlines     click for more

Mykola Riabchuk
Tymoshenko: Wake-up call for the EU

The EU shouldn't be surprised by the Tymoshenko verdict: its support of anything nominally reformist has been perceived as acceptance of a range of repressions, argues Mykola Riabchuk. [more]

Conferences     click for more

Eurozine emerged from an informal network dating back to 1983. Since then, European cultural magazines have met annually in European cities to exchange ideas and experiences. Around 100 journals from almost every European country are now regularly involved in these meetings.
Changing media, Media in change
The 23rd European Meeting of Cultural Journals
Linz, 13-16 May 2011

http://www.eurozine.com/comp/linz2011.html
The 23rd European Meeting of Cultural Journals took place in Linz, Austria, in May 2011. Under the heading "Changing media, Media in change", the conference explored the challenges and transformations facing media in the wake of the digital revolution. [more]

Multimedia     click for more

http://www.eurozine.com/comp/multimedia.html
Multimedia section including videos of past Eurozine conferences in Vilnius (2009) and Sibiu (2007). [more]


powered by publick.net